Ott leszünk Szegeden az I. Auchan Korzó sporttoborzón

Vissza
Ott leszünk Szegeden az I. Auchan Korzó sporttoborzón

37 szegedi sportegyesület mutatja be magát szombaton 10 órától 18 óráig az I. Auchan Korzó sporttoborzón. Az áruház parkolójában a gyerekek különböző sportágakkal ismerkedhetnek meg, köztük a kézilabdával, a Pick Szeged csapatával is.

Klubunk is készül az eseményre, szeretnénk megmutatni magunkat, azt, hogy milyen jó dolog a Pick Szeged csapatában játszani.

10 órától Velky Mihály, a Pick Szeged utánpótlás szakmai igazgatójának vezetésével egy nyílt edzést láthatnak az érdeklődök.

Népes csapatunk részt vesz a közös bemelegítésben, majd Vadketti Attila, a Pick Szeged utánpótlás operatív igazgatójának vezetésével részt vesz a futóversenyen.

11.45-től egy érdekes meccs következik a hátsó füves pályán: a Pick Szeged U8-as csapata az SZKKSE fiatal lányaival csatázik majd.

12.15-tól Vadkerti Attila részvételével érdekes beszélgetésnek lehetnek részesei, miközben a Pick Szeged utánpótlás életéből fotó összeállítást láthatnak a kivetítőn. 

Az érdeklődök tlálkozhatnak majd az eseményen Vadketrti Attilával, Velky Péterrel, Gidai Mátéval és Pásztor Imrével.

Délutáni programbana Pick Szeged utánpótlás sátránál célbadobóversenyt szervezünk, ajándékokért megy majd a harc.

Közzétéve: 2015.09.18.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR