Bemutattuk az új mezt és a csapatbuszt

Vissza
Bemutattuk az új mezt és a csapatbuszt

Vasárnap este Szegeden, a Széchenyi téren, a Hungarikum fesztivál keretében bemutattuk a 2015–2016-os szezon mezeit, és az új Setra csapatbuszunkat. Az eseményre közel 2 ezer szimpatizáns jött el.

A nyáron immár második olyan rendezvényét tartotta a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely igazán a szurkolóknak szólt. A „Picknik” után vasárnap este a Széchenyi téren hivatalosan is bemutattuk új mezünket, és az új Setra márkájú csapatbuszunkat. 

Jóformán kitehettük a „Megtelt!” táblát a Hungarikum fesztivál záróprogramjára. Hatalmas volt az érdeklődés a csapatunk iránt, amely teljes kerettel jött el az eseményre.

Danny Blue illuziónista showjával indult a rendezvény. A művész többször is tapsra ragadtatta a nézőket. A színpadra hívta Balogh Zsoltot és az egyik szurkolónkat, akiket bevont a műsorába.

Danny egy kisfiút is a színpadra invitált, aki megfestette a csapatmezünket. Danny Blue egy papírlapot húzott elő a borítékból, amely teljesen megegyezett a Barnabás által kiszínezett mezzel.

Ezután átszakadt a hatalmas papírlap, a Titanium Team hostess ügynökség modelljei mutatták be a mezőnyjátékosok mezét (kék és narancssárga), illetve a kapusok három (fekete, fehér és zöld) felsőjét. Ezután jöttek a fiúk, Ilyés Ferenc, Jonas Källman, José Manuel Sierra és Piotr Wyszomirski, ők is megmutatták magukat az új szerelésben. Svéd légiósunk, Källman még viccelődött is, a lányokhoz hasonlóan a manökenek által használt mozgással ment végig a színpadon.

És azután jött a várva várt esemény. Danny Blue egy hatalmas füstfelhőből elővarázsolta csapatunk új buszát. A kékben pompázó Setrát a játékosok leplezték le. A fiúk számára is meglepetés volt, hiszen ők is most látták először. Vincze Róbert, a MOL-Pick Szeged sofőre vezette be a Széchenyi térre az autóbuszt, amit nagy taps fogadott.

A csapatra a héten újabb erőpórba vár, péntektől az V. Kanizsa-kupa nemzetközi férfi kézilabdatornán szerepel.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2015.08.10.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/08
Bánhidi: Azért dolgozunk, hogy fellocsolhassuk pezsgővel a PICK Arénát

Jön a döntő mindent eldöntő meccse: pénteken 20.30-tól eldől, hogy csapatunk megszerzi-e hatodik magyar bajnoki címét. Az esélyekről Bánhidi Bence csapatkapitányt kérdeztük. Interjú.

2023
06/07
Emma Bombac levele a #HandballFamily-nek

Pénteken 20.30-kor következik a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik összecsapása. A PICK Arénában a Veszprém csapatát fogadjuk. Emma Bombac írt levelet a szurkolóknak.

AZ ÖSSZES HÍR