Következik a Csurgó elleni hazai meccsünk

Vissza
Következik a Csurgó elleni hazai meccsünk

Március 10-én (kedd) 18 órakor az újszegedi sportcsarnokban fogadjuk az 1-6. helyért tartó rájátszásban a Csurgói KK együttesét. A MOL-Pick Szeged együttese szombaton és vasárnap is tréningezik, készül a CSKK elleni találkozóra.

Szombat és vasárnap délelőtt is tréningen szerepel csapatunk. Ez sem véletlen, hiszen két komoly meccs vár ránk március második hetében. Előbb 10-én (kedd) 18 órakor a magyar NB I 1-6. helyért tartó rájátszásában a Csurgói KK-t fogadjuk, majd péntek 13-án 19 órakor a német Rhein-Nekcar Löwen ellen idegenben, a BL-ben csatázunk. Nem "semmi" napok előtt állunk.

Szerencsére mindenki rendben, egyedül a térdműtéten átesett Niko Mindegía lábadozik, így a jelenlegi legerősebb kerettel vehetjük fel a küzdelmet.

Jól kezdtük a rájátszást, előbb idegenben Tatabányán nyertünk, majd itthon az Orosházát győztük le. Van miért visszavágnunk a Csurgói KK-nak, hiszen az alapszakasz utolsó meccsén Nagyatádon vereséget szenvedtünk, a CSKK 30-27-re nyert. Az őszi szegedi meccsen 31-23-ra nyertünk. A Csurgó az elmúlt fordulóban 33-30-ra kikapott a Tatabányától.

Számunkra igazi főpróba következik a németországi túra előtt, így minden szegedi szurkolóra nagy szükségünk lesz a meccsen, mert a MOL-Pick Szeged tábora hihetetlen erőt ad nekünk.

A meccsre 2000 forintba kerül a belépő, a családi jegy 2500 forintba kerül. A jegymester.hu-n már lehet elővételben vásárolni, kedden az újszegedi sportcsarnok pénztára 16 órakor nyit, és már lehet bankkártyával is fizetni.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2015.03.07.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR