Szombaton a tél meccse a barátság jegyében!

Vissza
Szombaton a tél meccse a barátság jegyében!

A MOL-Pick Szeged a héten két meccset is játszik. Kedden 18 órakor idgenben a Balmazújváros ellen, majd szombaton a VELUX EHF Bajnokok Ligájában hazai pályán a lengyel bajnok Kielce ellen. Nem vitás, a BL-találkozó a tél meccse lesz!

A KS Vive Tauron Kielce hét meccsen hét győzelmet aratott. A MOL-Pick Szeged hét meccsen hatszor nyert, az egyetlen vereségét éppen a lengyel bajnok otthonában szenvedte el. A két csapat számára három körrel a csoportküzdelem vége előtt egyetlen kérdés maradt: mivel mi és a lengyel együttes megléptünk a többiektől, és már biztosan továbbjutottunk, csak az a kérdés, ki lesz az első és ki a második.

„A tél meccse a barátság jegyében!” Ez sem véletlen, hiszen van egy közismert mondás: „Polak, Weęgier dwa bratanki – Lengyel, magyar két jó barát!”
A nemzetközi meccseken nem megszokott, hogy népes vendégszektor legyen, most szombaton azonban így lesz, hiszen közel 200 kielcei drukker érkezik az újszegedi sportcsarnokba.

Ilyés Ferenc sérülése szépen javul, ő még azonban a kedden a Balmazújváros elleni (kezdés: 18 óra) meccsen nem játszik. Antonio García Robledo viszont igen, a spanyol világbajnok átlövőnk játékra jelentkezik.

– Kedden idegenben, a Balmazújváros ellen már játszom. Ha kell, 5, ha kell, 10 vagy esetleg 15 percet. Fokozatosan szeretnék visszatérni. Nem lesz egyszerű dolog, hiszen úgy gondolom, hogy a sérülésem előtt egyre jobb formában voltam, megismertem a Pastor-szisztémát, amit egyre jobban tudtam hasznosítani. Éppen ezért volt nagyon peches a kiválásom. Több csapatban is játszottam, de ilyen jó közönsége egyiknek sem volt. Szeretnék most már a pályán bizonyítani, megmutatni, hogy érdemes volt a MOL-Pick Szegednek szerződtetni. Mondhatok én most nagy szavakat, de tettel, a játékommal szeretnék bizonyítani – nyilatkozta Robledo.

A keddi meccsünkről a delmagyar.hu szöveges online tudósításban számol be.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2014.12.01.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR