Szombaton érkezik a Mezőkövesd!

Vissza
Szombaton érkezik a Mezőkövesd!

Szombaton 18 órakor a Mezőkövesdi KC-t fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban, az NB I 3. fordulójában. A meccs érdekessége, hogy a vendégek mestere az a Skaliczki László, akivel 1996-ban első bajnoki címünket szereztük.

Emlékezéssel indul a szombati bajnokink, a MOL-Pick Szeged–Mezőkövesdi KC találkozó. Sándor Károlyra, a legendás szegedi születésű labdarúgóra emlékezünk majd. Mindenki Csikarnak nevezte a jobbszélsőt, akinek a pályafutása a Móravárosi Kinizsiben indult. Az MTK-ban érte el a sikereit, a magyar válogatottban 75-ször szerepelt.

Szombati ellenfelünk tavaly jutott vissza az NB I-be, és harcolta ki egy remek hajrával, immár Skaliczki László irányításával a bennmaradást, és lett 11. végül. Idegenben 35–25-re nyertünk, itthon 28–20-ra győztünk az MKC ellen.
Idén két meccset játszott a Skaliczki-csapat, az elsőn Tatabányán – itt is egy volt szegedi tréner, Vladan Matics az edző – 19–15-re kikapott, majd otthon a Csurgó ellen is vereséget szenvedett (23–18). Igaz, az utóbbi meccsen a félidőben még 10–8-ra vezettek.

Egykori mesterünk, Skaliczki László a CSKK elleni bajnoki után a következőket nyilatkozta a Mezőkövesd honlapjának:

– A második félidőben gyengén védekeztünk, a támadással már az első félidőben is küzdöttünk. Az irányítók jók voltak, de átlövőink még mindig gyengén teljesítettek. Szélsőink a Csurgó szintjén kevesek voltak. Erőben egy ideig bírtuk, talán a második félidőben a Csurgót is jobban tisztelték a játékvezetők. Remélem, rend és idő is lesz, s a Komló ellen már eredményesek leszünk. Most még csoda kellett volna a ponthoz. A felsőházba szeretnénk kerülni, majd kiderül, az érkezők alkalmasak-e erre a feladatra. Most még nem mindig tudtak segíteni. Minél több nyerő típusú játékost kell faragnunk, s az ilyen meccsek jók erre a célra. Szegeden az a célunk, hogy ne verjenek bennünket tönkre, s ne ott játsszon a világ legjobb kapusa, ne legyen ilyen gyenge a lövőszázalékunk. Következő célunk, hogy a Komló elleni mérkőzést megnyerjük.

A MOL-Pick Szegedben Jonas Källman és Niko Mindegía sérülés miatt biztos, hogy nem játszik. A svéd szélső bokája szépen gyógyul, a spanyol irányító térdét pedig nem szeretnék terhelni, mert a két hét múlva kezdődő BL-ben jóval nagyobb szükség lesz rá.
A meccsre 1500 forintba kerül a belépő, a családi jegy 2000 forintba. A pénztár 16 órakor nyit, és továbbra is lehet bérletet vásárolni.

A meccsről a Rádió 88 élőben jelentkezik, a delmagyar.hu szöveges online közvetítésben számol be, míg a Szeged VTV szombaton 21 órakor felvételről adja le a találkozót.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2014.09.11.

TOVÁBBI HÍREK

2023
09/22
Borítsuk kékbe a PICK Arénát

Szeptember 27-én (szerda) 18.45-kor a Bajnokok Ligája 3. fordulójában a dán Aalborg csapatát fogadjuk a PICK Arénában. Borítsuk kékbe a PICK Arénát!

2023
09/22
Nincs megállás, szombaton irány Veszprém

Szombaton 18 órakor a K&H férfi kézilabda liga 4. fordulójában a Fejér B.Á.L. Veszprém otthonában lépünk pályára.

AZ ÖSSZES HÍR