Ma 17.30-kor: MOL-Pick Szeged-Vojvodina

Vissza
Ma 17.30-kor: MOL-Pick Szeged-Vojvodina

A MOL-Pick Szeged negyedik hete végzi a felkészülést a 2014–2015-ös szezonra. Túl a temesvári győztes tornán pénteken 17.30-kor, szombaton 16.30-kor a szerb bajnok Vojvodina ellen két hazai edzőmeccs következik.

Július 21-én látott munkához a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, kezdte el a felkészülést a 2014–2015-ös idényre. Eddig 22 napot edzett a csapat, ebben benne van egy kétnapos, sikeres temesvári torna is. Összesen három napot pihent a társaság. Röviden összefoglalva: kemény munkát végzett eddig Juan Carlos Pastor legénysége.

Kell is az erő, a minél jobb forma, hiszen augusztus 31-én már éles meccset játszik a MOL-Pick, ekkor a veszprémi Szuperkupa-döntő szerepel, majd szeptember 3-án megkezdődik a magyar bajnokság.

Szerencsére mindenki egészséges, így teljes kerettel készülhet az idei EHF-kupa-győztes. A drukkerek kíváncsian várják, hogy milyen lesz a csapat, hiszen öt új fiú érkezett. A kapuba a spanyol Sierra és a lengyel Wyszomirski, a jobbszélre a szerb Prodanovics, irányítóposztra a szlovén Bombac, míg balátlövőbe a spanyol Antonio García. A mezőnyjátékosok a romániai tornán gólokkal mutatkoztak be, azonban minden bizonnyal mind az öten izgalommal várják az első szegedi fellépést.

Pénteken 17.30-kor és szombaton 16.30-kor az újszegedi sportcsarnokban a szerb bajnok Vojvodina lesz ellenfél. A szurkolók ingyen nézhetik meg mindkét meccset. A találkozón a MOL-Pick Szeged a vadonatúj kék szerelésében lép majd pályára.

A szünetben Vadkerti Attila csapatkapitány, jótékonysági akciót hirdet meg!

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2014.08.15.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR