Július 29-én kezdjük a felkészülést

Vissza
Július 29-én kezdjük a felkészülést

Csapatunk július 29-én Szegeden kezdi meg a felkészülést a 2024–2025-ös idényre.

Egyre közelebb a start. Bizony, július 29-én (hétfő) megkezdjük a felkészülést. Csonka kerettel, hiszen a vezetőedzőnk, Michael Appelgren és nyolc játékosunk – Bánhidi Bence, Bodó Richárd, Mikler Roland (Magyarország), Borut Mackovsek (Szlovénia), Marin Jelinic, Mario Sostaric (Horvátország), Imanol Garciandia (Spanyolország), Tobias Thulin (Svédország) – a párizsi olimpián szerepel majd.

A többiek viszont ezen a napon munkához látnak. Jonas Källman és Kárpáti Krisztián vezetésével indul az alapozás. Az első napon orvosi vizsgálaton vesznek részt a játékosok, másnap viszont már edzést vezényel a két szakember.

Nagy Martin, Szilágyi Benjámin, Sebastian Frimmel, Gleb Kalaras, Jérémy Toto, Janus Smárason, Magnus Rød, Lazar Kukics, Rea Barnabás és William Bogojevic alkotja a Szegeden készülő csapatot.

Arról már beszámoltunk, hogy augusztus 24-én és 25-én Németországban, Kasselben egy négy csapatos nemzetközi tornán veszünk részt. Az első napon az elődöntőben a Melsungen ellen lépünk pályára, a másik ágon a Magdeburg a Kielcével csap össze. Másnap a helyosztókat rendezik.

A magyar bajnokság és a Bajnokok Ligája is szeptemberben startol majd el.

Közzétéve: 2024.07.10.

TOVÁBBI HÍREK

2024
07/09
Legyél te a Bika!

Augusztusban Bika Castingot tartunk. Legyél te az új szezon #kékek Bikája!

2024
07/08
Németországi tornával hangolunk a szezonra

Csapatunk július 29-én kezdi meg a felkészülést a 2024-2025-ös bajnoki szezonra. Augusztus 24-én és 25-én Németországban, Kasselben veszünk részt egy négycsapatos viadalon.

AZ ÖSSZES HÍR