A bronzéremért játszik U18-as csapatunk

Vissza
A bronzéremért játszik U18-as csapatunk

Nem sikerült a bravúr, vereséget szenvedett a NEKA--tól akadémiánk U18-as csapata a kecskeméti elődöntőben, így vasárnap a bronzéremért folytatja a küzdelmet.

OTP Bank - PICK SzegedU18-NEKA 27-34 (14-17)
U18, négyes döntő, elődöntő, Kecskemét. 
OTP Bank - PICK SzegedU18: Oltványi, Tóth Mélykúti (kapusok), Herbert 1, Magyar 5, Bakos 3, Varga 3, Szélpál, Pogonyi 1, Császár 1, Fejes-Kovács 4, Janecskó 2, Kószó 3, Fazekas, Vágvölgyi 1, Traore, Mrdjan 3. Vezetőedző: Balda Ákos.
A másik elődöntőben: PLER-Balatonfüred 27-20. 

Nem kezdtük jól a meccset a kecskeméti elődöntőben, U18-as csapatunk több lehetőséget is kihagyott, így a NEKA a találkozó elején meglépett tőlünk. Ami az erősségünk volt az alapszakaszban, a védekezés, az sem akart összeállni, így a bogláriak fokozatosan növelték előnyüket. Az első félidő hajrája a miénk volt, egyre közelebb kerültünk ellenfelünkhöz, így harminc perc játék után már csak 3 gól volt a különbség: 14-17. 

Góllal kezdtük a második játékrészt, így még szorosabb lett az eredmény. Azonban ez nem megnyugtatott minket, hanem idegessé váltunk, újból kimaradtak a helyzeteink, amit a NEKA gólókkal büntetett, így ismét meglépett tőlünk. Sajnos, ezután már nem volt esélyünk, így vereséget (27-34) szenvedtünk, vasárnap a bronzmeccsen javíthatunk, ellenfelünk a Balatonfüred lesz. 

A vasárnapi program, 11 óra, bronzmérkőzés: OTP Bank - PICK Szeged-Balatonfüred. 15, döntő: PLER-NEKA.


 

Közzétéve: 2024.06.08.

TOVÁBBI HÍREK

2024
06/18
Két akadémistánkat is kölcsönadunk az NB I-be

Két tehetséges akadémiai játékosunk is kölcsönbe kerül a következő szezonban. Gazsó Péter a HSA NEKA, míg Fekete Gellért a Csurgói KK csapatában szerepel az NB I-ben.

2024
06/17
Június 19-én döntenek

Klubunk beadta a szabadkártya kérelmét a 2024-2025-ös Bajnokok Ligája szezonra. Június 19-én döntenek az indulókról.

AZ ÖSSZES HÍR