Pastor és Krivokapics is hosszabbított

Vissza
Pastor és Krivokapics is hosszabbított

Trénerünk és másodedzőnk, azaz Juan Carlos Pastor és Marko Krivokapics is meghosszabbította a szerződését. A két szakember 2+1 éve megállapodást írt alá.

– Már tavasz óta egyeztettünk Juan Carlos Pastorral és Marko Krivokapiccsal. A két tréner egy éve érkezett a csapatunkhoz, akkor 2+2 éves megállapodást írtak alá, ebből egy év letelt. Ezt most sikerült módosítanunk, így 2+1 éves kontraktust kötöttünk, ez azt jelenti, hogy 2016-ig biztosan a csapatnál maradnak és reméljük, hogy az 1 éves opció is életbe lép. Mit ismert, a spanyol szakember nemcsak a felnőtt csapat munkájáért felel a 2014–2015-ös idényben, hanem a teljes utánpótlást felügyeli, ő lett a Pick Szeged szakmai igazgatója is – nyilatkozta honlapunknak Szögi Nándor, a Pick Kézilabda Zrt. operatív vezetője.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2014.08.05.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR