Egy hét múlva lesz az első hazai meccsünk

Vissza
Egy hét múlva lesz az első hazai meccsünk

Egy hét múlva, február 15-én (csütörtök) 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a norvég Kolstad Handball együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Ez lesz 2024 első hazai meccse.

Már csak egy hét! Bizony, következik az év első hazai meccse! Repül az idő, közeledik a várva várt találkozó. Február 15-én (csütörtök) 18.45-kor a PICK Arénában a norvég Kolstad Handball együttesét fogadjuk. Jön az A csoport 11. fordulója. A csoportküzdelemből csak négy találkozó van hátra, így minden összecsapás kiemelt fontossággal bír. Mi 11 ponttal az ötödik helyen állunk, ellenfelünk 9 ponttal a hetedik, így komoly rangadó következik.

Csapatunk kedden látott munkához, több erőnléti edzés is szerepel a programban, de természetesen a taktikai elemek csiszolása is fontos szerepet tölt be. Egyedül a betegséggel küzdő Szilágyi Benjámin nem edz, a többiek szerencsére rendben vannak.

Szerda délután ebben az évben immár második alkalommal szerveztük meg a PICK Aréna szurkolói boltjában a dedikálást, közös fotókészítést, amelyen legendánk, Zubai Szabolcs és a három magyar válogatott játékosunk, Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Szita Zoltán vett részt. Hatalmas tömeg várta a kedvenceket, akik nem győzték aláírni a kártyákat. Ezen az eseményen mutattuk be a Valentin-napra készített pólónkat, amelyből már az első napon vásároltak a szurkolóink. Érdemes lesz majd jelentkezni a játékra, ezzel kapcsolatosan ITT lehet olvasni.

Csütörtökön a második edzésünkre média délutánt szervezünk, így népes újságírói csapat érkezik majd hozzánk.

Egy hét múlva jön az év első hazai meccse, ez lesz a 259. Bajnokok Ligája-találkozónk, a norvég Kolstad együttesével először játszunk Szegeden a nemzetközi porondon. A meccsre ITT lehet jegyet vásárolni.

Közzétéve: 2024.02.08.

TOVÁBBI HÍREK

2024
02/26
Borítsuk kékbe a PICK Arénát

Szerdán 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a THW Kiel együttesét fogadjuk. Az utolsó hazai csoportmeccsünket vívjuk.

2024
02/26
Európa egyik legpatinásabb csapata lesz az ellenfelünk

Szerda 18.45-kor a Bajnokok Ligája A csoportjában, a 13. fordulóban a német THW Kielt fogadjuk a PICK Arénában.

AZ ÖSSZES HÍR