Az év utolsó BL-meccse következik

Vissza
Az év utolsó BL-meccse következik

Szerda 18.45-kor az év utolsó Bajnokok Ligája mérkőzése vár ránk. A PICK Arénában a lengyel Industria Kielcét fogadjuk.

Szerda este találkozunk! Jön az év utolsó Bajnokok Ligája mérkőzése, itthon szerepelünk, 18.45-kor a 10. meccsünket vívjuk az A csoportban. A lengyel bajnok Industria Kielce lesz az ellenfelünk a PICK Arénában.

Komoly csapat, komoly ellenfél ellen zárjuk 2023-at a BL-ben. Izgalmasan alakul a csoportunk, így minden meccs nagy jelentőséggel bír. Jelen pillanatban 9 ponttal a továbbjutó, hatodik helyen állunk. A csoportot a 13 pontos német THW Kiel vezeti, megelőzve a 12 pontos dán Aalborgot és a lengyel Kielcét. A negyedik norvég Kolstadnak és az ötödik francia PSG-nek szintén annyi pontja van, mint nekünk, azaz kilenc. A hetedik helyen a horvát Zagreb található nyolc ponttal, míg az észak-macedón Pelister a sereghajtó, eddig nem szerzett pontot.

A sikeres pénteki HSA NEKA elleni meccs után a szombat a pihenésről szólt. Vasárnap délután azonban két csoportban már edzett a keret. Mindenki! Szerencsére egészséges minden játékosunk, így a legerősebb összeállításban készülhetünk. Hétfőn és kedden egy-egy edzés szerepel a programunkban.

A meccsre online ITT lehet jegyet vásárolni. Ismét rengeteg izgalmas programmal készülünk. A PICK Szeged Zrt. az Aréna előtti területre kitelepül, ahol Dj szórakoztatja a szurkolókat, bent pedig kostoltatás várja a nézőket. Aki időben érkezik – 17.15-kor nyílnak meg az Aréna kapui –, az biztos, hogy találkozik a #kékek Mikulással, akinek a puttonyában rengeteg ajándék rejtőzik. A Tedd fel a sáladat most kiegészül a Tedd fel a #kékek Mikulás-sapkát akcióval. Szurkolóink a helyükön találják meg majd az ajándékot, amit a klubhimnuszunk alatt kell felvenni.

Neves sportolókban soha sincs hiány. Ott lesz a lelátón a Zue.hu Szegedi VE OB I-es férfi vízilabdacsapata, de az NB II-es Grosics Akadémia labdarúgói is a lelátóról szurkolnak majd nekünk.

Nem marad el a felvezető műsor, lesz dance és emoji játék is, de a közös éneklések, hangolások sem maradnak el.

Készülj #kékek tábor! Szerdán jön az év utolsó BL-meccse, majd pénteken 18 órakor a Budakalász ellen hazai pályán zárjuk 2023-at. Erre a meccsre jegyvásárlás: ITT!

Pénteken ismét lesz plüssdobás!

 

Közzétéve: 2023.12.04.

TOVÁBBI HÍREK

2024
07/10
Július 29-én kezdjük a felkészülést

Csapatunk július 29-én Szegeden kezdi meg a felkészülést a 2024–2025-ös idényre.

2024
07/09
Legyél te a Bika!

Augusztusban Bika Castingot tartunk. Legyél te az új szezon #kékek Bikája!

AZ ÖSSZES HÍR