– Hétről hétre követik egymást a BL-meccsek. Az első kettőn, a francia PSG és német THW Kiel ellen nem sikerült pontot szereznünk. Szerinted miért?
– Úgy érzem, a mutatott teljesítményünket nem érheti panasz, megtettünk mindent a pályán. Két nagy klubról van szó, a PSG és a Kiel a legjobbak közé tartozik, ám nekünk is így kell gondolkoznunk. A Szeged szintén egész Európában ismert csapat, és ez akkor is igaz, ha tudom, hogy sok az új arc, tapasztalatlanabb a keret, kicserélődtünk, megfiatalodtunk a nyáron. Ennek ellenére az OTP Bank - PICK Szeged nagy klub, tehát így kell hozzáállnunk a csoportmeccsekhez, ennek szellemiségében kell küzdenünk minden pillanatban.
– A kétszer 60 perc során csak egy alkalommal tudtunk vezetni, így a meccsek nagy részében futni kellett az eredmény után. Mi kell, hogy ez megváltozzon?
– Nem fogok újdonságot mondani: a védekezés a kulcs! Az előző szezonban is láthattuk, hogy ha az rendben van, akkor a többi már jön magától, azaz adódik lehetőségünk a győzelemre. Erre kell fókuszálnunk!
– Az új szakmai stábtól védekezésben és támadásban is megkapod a lehetőséget, sokat vagy a pályán. Melyik áll közelebb hozzád?
– Mindkét szerepkört szeretem. Amikor fiatalabb voltam, csak a támadásoknál használtak az edzőim, védekeznem alig kellett, de az évek múlásával ebbe is beletanultam. Később olyan szezonom is akadt, hogy szinte kizárólag a védelemben kaptam feladatot, de azzal sem volt bajom. Örülök, hogy mindkét kapu előtt számolnak velem, mert ez azt jelenti, hogy sokat lehetek a pályán, több lehetőségem adódik, hogy segítsem a csapatot. Ami a felkészülést illeti, nem változott semmi, ugyanazt a munkát végzem, mindössze az más a meccseken, hogy kevesebb időm jut szusszanni egyet a padon. Viszont a keret egyre jobb fizikai állapotba kerül, így a fokozott terhelés nem okozhat számomra sem problémát.
– Szerdán 18.45-től az Aalborg ellen folytatódik a Bajnokok Ligája. A dánok vezetik a csoportot, két győzelemmel érkeznek a PICK Arénába, ráadásul mindenki emlékszik rá, mi történt itt a két csapat tavalyi meccsén.
– Az a tizenkét gólos vereség szégyenteljes volt, nincs rá más szó. Sajnos nem tudtam játszani, csak a lelátóról néztem a mérkőzést, de onnan is borzasztó volt az egész. Most viszont javíthatunk, és javítanunk is kell a szurkolóink miatt! Az Aalborg ellen persze sosem lehet biztosra menni, villámgyorsan játszanak, igazi skandináv csapat. Ennek ellenére remélem, hogy visszavághatunk nekik a tavalyi zakóért – a csapatban megvan a potenciál, hogy megnyerjük a találkozót.
– Az ellenfélnél honfitársad, a 26 éves Aleks Vlah az egyik irányító. A szlovén válogatottból jól ismeritek egymást – milyen játékosnak tartod?
– Bár fiatalabb nálam néhány évvel, mondhatom, hogy barátok lettünk a nemzeti csapatnál. Én koperi vagyok, ő izolai, a két város pedig csak néhány kilométerre található egymástól. Kiváló szezonjai voltak a Celjében, megmutatta magát Európában, nem csoda, hogy egy nagy klub szerződtette a nyáron. Örülök a sikerének, de azért szerdán elsősorban ellenfelek leszünk.
– Ha már itt tartunk, a keretünkben évek óta találunk egy igazi kis szlovén közösséget. Van valami, ami csak rátok jellemző? Fontos egyáltalán, hogy ki honnan jött, vagy a sportág nemzetközi jellege miatt ennek nincs nagy jelentősége?
– Nem tudok olyat mondani, ami csak ránk, szlovén játékosokra illik. Ezzel együtt számomra jó érzés, hogy vannak válogatottbeli csapattársaim Szegeden, hisz ez segíti az összjátékunkat, segít megérteni, ki hogyan reagál a pályán. Ami viszont a csapategységet illeti, nincsenek klikkek, szóval ebben az összefüggésben tényleg nemzetközi társasággá, jó közösséggé váltunk.
– Családcentrikus ember vagy, rengeteget látni a gyermekeiddel. Mesélsz róluk?
– Két lányt és egy fiút nevelünk: Kiara 9, Roko 4, Mila 2 éves. Ők a legfontosabbak – mindennek, amit teszek, az a célja, hogy szép életet teremthessek meg a számukra. Kiara már iskolás, remekül beszél magyarul, a szomszédaink szerint akcentusa sincs. Roko is ismerkedik a nyelvvel, szépen halad, míg Mila még kicsi ehhez. Ami a családi programokat illeti, a két nagyobb gyerkőccel sokat megyünk trambulinparkba – mindannyian imádjuk. Gyermekként jártam ilyen iskolába, sok akrobatikai elemet tanultam meg, tudok szaltózni és más mutatványokat csinálni. Amikor szép az idő, akkor pedig sokat biciklizünk családilag. Ha csak lehet, igyekszünk a természetben tölteni az időnket.
A 203 centiméter magas átlövőnktől azt is megkérdeztük, mihez kezdett volna az életével, ha nem kézilabdázónak áll.
– Talán teniszező lettem volna. Ez a második legjobb sportág a kézilabda után, az abszolút kedvencem a szerb Novak Djokovics. Minden, de tényleg minden meccset megnézek a tévében, nyaranta pedig sokat is játszom. Ráadásul már Kiara is elkezdett teniszórákat venni. Ha nem sportoló lennék, valószínűleg akkor is ebben a közegben helyezkedtem volna el, például gyógytornászként. Kisgyerekkorom óta a sportban mozogtam, a testvéremmel és édesanyámmal mindent követtünk a tévében. Jöhetett kézilabda, foci, vagy éppen olyan különlegességek, mint a síugrás, nem számított, mi néztük. A feleségemet az őrületbe is tudom ezzel kergetni, hiszen nyaranta, amikor a szezon végeztével végre szünet lehetne, akkor is a sport tölti ki a napokat. Atlétika, úszás, torna – minden érdekel – tette hozzá Borut Mackovsek.
Gyúrós István
