Az idény utolsó rendhagyó tesióráját tartottuk a Vörösmarty sulisaival

Vissza
Az idény utolsó rendhagyó tesióráját tartottuk a Vörösmarty sulisaival

Csütörtök délelőtt az idény utolsó rendhagyó tesióráját tartottuk meg. A Vörösmarty Általános Iskola két osztálya volt a vendégünk.

Ez most kicsit más volt, mint az eddigi, hiszen most nem ovisok, hanem általános sulisok érkeztek hozzánk. Az újszegedi Vörösmarty Általános Iskola két felső tagozatos osztálya jött el a rendhagyó tesióránkra.

A gyerekek közül sokan voltak már a PICK Arénában, de többen most látták először az új otthonunkat. A legfelső szintre mentünk fel, meséltünk nekik a 2021. december 9-i avatóról, a Legendák faláról, majd a VIP-termet is megmutattuk nekik. Ezután a küzdőtér volt a következő állomás, előkerültek a labdák, jöhetett a játék. Többen mezben érkeztek, és labdát is hoztak magukkal.

Szokás szerint ismét átadtuk nekik a csapatról készült kisképeket, amit aláírattak a játékosokkal, sok-sok fotó is készült.

„Maradjunk még!” – mondták többször, így egészen a bemelegítés végéig a kispadon ülhettek, figyelték a #kékeket, rengeteg videót készítettek. Ismét hatalmas szeretetet kaptunk, amely a bajnoki döntőhöz közeledve nagy erőt ad nekünk. Jó látni és megtapasztalni, hogy a gyerekek mennyire rajonganak értünk, amit köszönünk.

Ez volt az idény utolsó rendhagyó tesiórája, remek volt mind. Egy biztos: jövőre folytatjuk ezt remek kis programot.

 

Közzétéve: 2023.05.25.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR