Rosta Miki: Sziasztok! Én vagyok az új matektanár!

Vissza
Rosta Miki: Sziasztok! Én vagyok az új matektanár!

Szerdán reggel csapatunk játékosa, Rosta Miklós volt az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános iskola 2. A. osztályának a vendége.

Nagy szervezkedésben voltunk, már hetek óta tartott az egyeztetés az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 2. A. osztályának osztályfőnökével, Miklós Erikával arról, hogy Rosta Miki, csapatunk játékosa az egyik órán meglátogatja őket.

Eljött a nagy nap, szerdán reggel a suli előtt találkoztunk. Erika tanító néni elárulta, hogy a gyerekek nem tudnak semmiről, fent várják az órakezdést. Gyermeknapi meglepetésnek szánta Miki vendégeskedését. Szépen baktattunk felfelé a patinás iskola folyosóján, mikor megérkeztünk az osztályterem elé.

Miki ment #csakelőre! „Sziasztok! Én vagyok az új matektanár!” – szólt a gyerekekhez. Nagy csend, majd egy nagy „Húúú!” volt az első reakció. A lányok és fiúk ámulattal nézték a #kékek játékosát. Gyorsan bemutattuk őt, majd Erika néni jóvoltából kis cetliket húzhatott ki Miki egy kosárból. A kis kék papírokon kérdések szerepeltek. Többször is nevettünk, mert kiderült, hogy Miki szereti a kutyákat, kedvenc filmszereplője Jack Sparrow kapitány, imádja a nutellás palacsintát, apukája volt a példaképe, a csapatból mindenki barát, de különösen Szita Zozóval van jóban. Kedveli a Real Madridot, ennek nagyon sokan örültek, de többen mondták, hogy a Barca is jó csapat. Az is kiderült, hogy az osztályból mindenki sportol, többen jártak már nálunk az Arénában, és nagyon szurkolnak a csapatnak.

A közös fotó előtt Miki ajándékot adott át a gyerekeknek, akitől egy nagy „PICK Szeged!” kiáltással búcsúztak. 

Közzétéve: 2023.05.24.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR