– Nem is kezdhetünk mással, mint a szerdai, Telekom Veszprém elleni BL-meccsel, ami történelmi összecsapás a magyar kézilabda számára. Hogyan készültök a rangadóra? 

– Érezzük, hogy különleges mérkőzés következik, ez benne van a levegőben. Igyekszünk a lehető legtöbbet megtenni az edzéseken azért, hogy tökéletes formába lendüljünk. Ismét tele lesz a PICK Aréna, ez igazi ajándék – ami engem illet, alig várom, hogy elkezdődjön a meccs.

– A bajnokságban és a hazai kupában több legendás mérkőzést vívtunk a Veszprémmel. Mennyiben más érzés, hogy most a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában csap össze a két csapat?

– A kétmeccses párharcot egy bajnoki döntőhöz hasonlítanám, annak ellenére, hogy most nem dől el egy aranyérem sorsa. Viszont egyik fél sem akar kiesni a rájátszás első fordulójában, így biztosan hatalmas küzdelem lesz minden egyes labdáért.

– Az utóbbi két évben megnyertük a bajnoki finálét a veszprémiek ellen. Mi éreztél, amikor a BL-ben is összekerült a két gárda?

– Sem öröm, sem bánat nem volt bennem, mert nem az ellenfél számít, hanem az, hogy elérjük a céljainkat, ami pokolian nehéz lett volna a Magdeburg vagy a GOG ellen is. Persze, a győztes bajnoki döntőre jó visszaemlékezni, ahogyan az is fontos, hogy tudjuk, képesek vagyunk ellenük magas színvonalon játszani, de a tavalyi sikerek már a múlthoz tartoznak, a csapatok változtak, így azokból felesleges kiindulni. Most csak a szerda számít!

– Elkelt minden jegy a PICK Arénába. Téged feldobnak a tömött lelátók, vagy inkább izgulós típus vagy?

– Ez a lehető legjobb, ami egy kézilabdázóval megtörténhet. Az ilyen meccsekért imádok Szegeden játszani! Mindannyian érezzük, hogy mekkora a jelentősége az összecsapásnak, ám ezt nem mondanám sem stressznek, sem idegeskedésnek. Fontos, hogy ilyen helyzetekben ki tudjuk élvezni a pillanatot, mert ez is előre visz. Az pedig, hogy családtagok és barátok előtt léphetünk pályára, külön motivációt jelent. Hozzám is érkeznek Ausztriából: ilyenkor a meccsre jönnek, de utána is maradnak néhány napot, hogy legyen időnk egymásra.

– Milyen eredménnyel lennél elégedett a jövő heti visszavágó előtt?

– Odáig nem szaladnék előre, elég most a hazai összecsapásra figyelni. Nyernünk kell, ez a legfontosabb, persze, ha lehet, minél több góllal. Ismerjük a Veszprémet, kiváló csapat, így a győzelem megszerzése is elképesztően nehéz lesz, a nagyobb előny kiharcolása pedig még annál is nehezebb. A lehető legjobb pozíciót kell elérnünk a visszavágó előtt.

– Jöhet néhány személyes kérdés?

– Persze!

– Hogyan válik egy osztrák kissrác profi kézilabdázóvá? Miért nem síző vagy futballista lettél?

– Imádok síelni, imádom a havat, de hamar látszott, hogy a kézilabdához több tehetségem van. Édesapám és nagyapám is ezt a sportot űzte, mindketten játszottak a válogatottban, így ez nálunk családi hagyomány. Ahogy egyre jobban ment a játék, ahogy jöttek a sikerek, nekem is egyre komolyabb célom lett a profi karrier, amely szerencsére össze is jött.

– Azt mondtad, imádsz síelni – de szabad azt neked egyáltalán?

– Nem, sőt tilos, hiszen rengeteg benne a sérülésveszély. Körülbelül öt éve nem síeltem, nem akarom kockáztatni a pályafutásomat. Ez megmarad hobbinak akkorra, amikor visszavonulok. 

– Gyermekként ki volt a kedvenc sportolód? Kiért rajongtál?

– Ha a síelést vesszük, a kétszeres olimpiai bajnok Hermann Maier volt a kedvencem, míg kézilabdában az osztrák válogatott balszélső, Konrad Wilczynski és a francia világklasszis, Nikola Karabatić. Wilczynskit személyesen ismerem, sokat tanultam tőle, Karabatić ellen pedig a nemzeti csapattal játszhattam. Szerintem ő minden idők legjobbja, így remek érzés volt pályára lépni ellene, ám ekkor már nem voltam gyerek, így nem elsősorban egy idolt láttam benne, hanem egy ellenfelet. 

– A 15 ezer fős Perchtoldsdorfban születtél, majd a svájci csapatodnál a 35 ezres Schaffhausen volt az otthonod. Mennyiben más ezek után egy 160 ezres városban élni?

– Perchtoldsdorfban valóban kisvárosi életünk volt, amit imádtam, de autóval bő húsz perc alatt be lehetett érni Bécsbe, szóval ismertem a nagyvárosi környezetet is. Ami Szegedet illeti, hamar megszerettem a várost és a nyüzsgést, annak pedig különösen örülök, hogy rengeteget süt a nap. Ennek ellenére hiányzik Bécs, de szívesen látogatok Budapestre is a szabadnapok során. Inkább városi srácnak tartom magam, mint vidékinek, ezzel együtt imádom a szegedi közeget.

– Mesélsz kicsit a tetoválásaidról? Akad belőlük bőven…

– Valóban, az elsőt tizennyolc éves korom környékén csináltattam. Nehéz lenne választani közülük, mindegyikhez van kötődésem, a legtöbb a családomhoz kapcsolódik. Ha egyet kell kiemelni, akkor talán a The Rolling Stones nyelvkiöltős logóját említeném, ami a bal kezemen látható. A zenekar hatalmas rajongója vagyok, ráadásul a tetkó is remekül sikerült, jó ránézni.

Gyúrós István