Szita: Az a dolgunk, hogy jó játékkal örömet szerezzünk a szurkolóknak

Vissza
Szita: Az a dolgunk, hogy jó játékkal örömet szerezzünk a szurkolóknak

Az év eleje óta mentáltréner segíti a felkészülését, ennek tulajdonítja egyre jobb formáját Szita Zoltán, csapatunk válogatott balátlövője. A 25 éves játékost a Balatonfüred elleni bajnokiról és a Nantes elleni szerdai BL-meccsről is kérdeztük.

– Izgalmas mérkőzést nyertünk Balatonfüreden, egyetlen gól döntött a bajnokin. Hogy alszol az ilyen kiélezett meccsek után?

– A lefújás után még sokáig pörög az ember, dolgozik bennem az adrenalin, de szerencsére az alvással nincs gondom. Ami a meccset illeti, az első félidő pocsékul sikerült, ám ilyenre már volt példa egy BL-találkozó és az ahhoz kapcsolódó fárasztó utazás után. A félidőben bíztunk benne, hogy a második játékrészre feljavulunk, átszakad a gát, ám ez most nem történt meg, szerintem azért, mert a sok sérült miatt nem tudtuk annyit rotálni a keretet, mint kellett volna. Ennél biztosan nagyobb a különbség a két együttes között, ez most nem jött ki, de a lényeg az, hogy megszereztük a két pontot. Az pedig pozitívum, hogy nagyot küzdöttünk a sikerért, egy ilyen szituáció mindig erősebbé teszi a csapatot.

– Öt góllal a legeredményesebb szegedi voltál, és a lelátóról úgy tűnik, az utóbbi időszakban kifejezetten jól megy a játék. Te is így érzed? 

– Igen, egyértelműen. Még a januári világbajnokság kezdete előtt kezdtem el egy mentáltrénerrel dolgozni. Nem titok, az első félévben voltak mélypontjaim, nem ment a játék, ami hatással volt rám. A szakember abban segített, hogy másképp nézzem a világot, arra fókuszáljak, amiért Szegedre jöttem. Éreztem, hogy többre vagyok képes annál, amit az idény első felében mutattam, a mentáltréner pedig abban mutatott utat, hogy ezt ki tudjam hozni a játékomból. Egyértelmű, hogy látszik a közös munka eredménye, magabiztosabbnak érzem magam, jobban teljesítek az edzéseken, így a Mistertől is több lehetőséget kapok a meccseken. Fontos, hogy az ember odafigyeljen magára, és ha úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, ne féljen élni ezzel a lehetőséggel. Szerintem nincs ebben semmi szégyellnivaló. 

– Nehéz sorozatban van a csapat, szusszanni sincs idő, hiszen szerdán már a Nantes ellen kell bizonyítani a Bajnokok Ligájában. Mennyire vagy fáradt?

– A füredi bajnoki után haza tudtam menni a családomhoz, így kellően feltöltődtem. Volt egy erősebb kondiedzésem, az átlendített a testi fáradtságon, ráadásul még kedden is van időnk készülni. Nem hiszem, hogy gond lenne az erővel a szerdai találkozón.

– Hogyan készülsz ilyenkor az ellenfélre a szokásos videózás mellett?

– A játékosok közül szinte mindenkit ismerek. A beálló Jérémy Toto plocki csapattársam volt, a többiekkel pedig ellenfélként találkoztam – az exszegedi Jorge Maquedát például nem kell senkinek bemutatni a városban. A Mistertől rengeteg információt kapunk, nem csak a játékosokról, hanem a játék képéről is, ezeket elemezzük folyamatosan, illetve többször átolvasom a füzetemet, amibe jegyzetelek a videózások során. 

– Az már biztos, hogy az ötödik vagy a hatodik helyen zárjuk a B csoportot. Mekkora ennek a jelentősége?

– Nagy, hiszen jó lenne elkerülni az A csoport harmadik helyezettjét, akkor is, ha a Veszprém lesz, és akkor is, ha a Magdeburg. Jelenleg viszont nem ez a lényeg, nem a saját kezünkben van a sorsunk, hisz az Aalborg veresége is kellene az ötödik helyhez. Most az a dolgunk, hogy megverjük a Nantes-ot, és hogy jó játékkal örömet szerezzünk szurkolóinkat, akik megtisztelnek minket a jelenlétükkel. Aztán meglátjuk, hogy ez a tabellán mire lesz elég.

Kori, a fehér kis szőrmók
Még a tavalyi év végén fogadott örökbe egy kiskutyát a Tappancs Állatvédő Alapítványtól Szita Zoltán és menyasszonya. Megkérdeztük tőle, hogy telnek vele a mindennapok.
– A menhelyen Korinak nevezték el, hallgatott is rá, így az örökbefogadás után is ez maradt a kutyus neve. Egyébként egy keverékről van szó, nem tudjuk, milyen fajta, ahogyan a korát is csak megtippelni tudták az állatorvosok: a fehér kis szőrmók körülbelül féléves lehet. Mindketten szeretünk vele foglalkozni, reggel kötelező program a sétáltatás, ahogyan edzések után is többnyire elmegyünk vele egy parkba vagy a Tisza-partra. Egyébként a városban a jobbnál jobb kávézók mellett a parkok tetszenek leginkább, az újszegedi Erzsébet-liget és a Gergő-liget a kedvencem – mesélte a 25 éves balátlövő.


Gyúrós István

Közzétéve: 2023.02.27.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/29
Szombaton Tatabányán játszunk rangadót

Szombaton 19 órakor a K&H férfi kézilabda ligában a MOL Tatabánya otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport+ élőben közvetíti.

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

AZ ÖSSZES HÍR