Ismét összefogunk a kicsi Patrikért

Vissza
Ismét összefogunk a kicsi Patrikért

Két éve az MTK Budapesttel közösen jótékonysági akciót hirdettünk a kis Batonai Patrikért. Most is összefogunk, és két mezt (Jonas Källmanét és Kanta Józsefét) bocsátunk licitre.

Emlékeztek a kis Batonai Patrikra? Igen, ő, az anyukája, az apukája és a testvére is a mi családunkhoz, a #HandballFalmily-hez tartozik. 2020. februárjában jártak nálunk, együtt szurkolt a család a Barcelona elleni hazai BL-meccsen. A kicsi, az akkor másfél éves Patrik pedig azt láthatta, hogy mindenki boldog, mert legyőztük a katalánokat. Micsoda meccs volt! A cuki kisfiú is sokat mosolygott, amikor bemutattuk őt, akkor Tőletek hatalmas tapsot kapott. Ezt örökre eltette emlékbe, a szülők nagyon hálásak voltak érte.
 
Patrik azóta sokat nőtt, már három éves, de továbbra is azért küzd, hogy egészséges legyen. A közelmúltban átesett a várva várt szívtranszplantáción, Patrik felépülése pedig egyre jobban halad.
 
Két éve összefogtunk a MTK Budapesttel és mezeket bocsátottunk licitre. Akkor a szegedi kézilabdacsalád közel 1 millió forinttal járult hozzá Patrik gyógyulásához. Most is segítséget kérünk, azt, hogy újra fogjunk össze a kisfiúért.
 
A műtét után komolyan megváltozott a család élete, hiszen Patrik teljes felépülését csak egy steril lakás és környezet szolgálhatja, ami jelentős anyagi áldozatokkal jár: ehhez kívánunk mi – az MTK labdarúgócsapatával karöltve - is hozzájárulni egy újabb jótékonysági akcióval.
 
 A két klub egy-egy klublegenda által dedikált mezt bocsát licitre az MTK Budapest hivatalos Facebook-oldalán.

Kanta József, valamint a svéd olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Jonas Källman - aki kétszer lett magyar bajnok velünk - mezére szeptember 1-jétől szeptember 14-ig, a PICK Szeged-Barcelona kézilabda BL-mérkőzés végéig lehet licitálni. Kuriózum, hogy a két klublegenda mezszáma is visszavonultatásra került, ami egyben azt is jelenti, hogy az érintett számmal ellátott felsőben senki nem lép már pályára az MTK Budapestnél és a PICK Szegednél.

A kikiáltási ár mindkét felső esetében 25.000 Ft, míg a licitlépcső 2000 Ft.
 

Közzétéve: 2022.08.31.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR