Repkedtek a súlyok Kranjska Gorán

Vissza
Repkedtek a súlyok Kranjska Gorán

Ötödik napjához érkezett a felkészülésünk a magaslati edzőtáborban, Szlovéniában, Kranjska Gorán. A szerda délelőtt kondival indult.

„Jó reggelt Kranjska Gora!” – lehetett volna erre a köszöntésre is ébredni, azonban a legtöbb játékosunk telefonja csörgésére kelt fel. A szerdai nap is korán indult, úgy, mint eddig, hiszen ismét két tréning a napi feladat, így kilenc órakor már az első csoport kezdte a mozgást.

Kondival indítottunk a szerdát a magaslati edzőtáborban. 17 Celsius fokban indult útnak a tréning helyszínére a csapat első része. Az edzőterem, ahol a futópálya és a sportcsarnok is található 400 méterre van a szállástól. Több neves klub is szokott itt készülni, így most sem vagyunk egyedül, a szlovén és a görög női röplabdacsapat is itt edzőtáborozik, ma este edzőmeccset is játszik egymással.

De járt itt a Crvena zvezda, az Ülker és Khimki kosárlabdacsapata is. Ez sem véletlen, hiszen ideális és gyönyörű körülmények között lehet  készülni. Mi is kihasználunk minden percet arra, hogy minél jobb erőre tegyünk szert, délelőttönként az erősítés, a gyorsítás játssza a főszerepet.

Juan Carlos Pastor itt is megtartja jó szokását, minden edzés előtt elmondja, hogy mi vár a játékosokra, mit kér tőlük, mire helyezik a fő hangsúlyt, mire figyeljenek oda.

Ezután Slobodan Acimov erőnléti edző kiosztja az egyéni terveket, majd levezényli a bemelegítést. Nyújtás, lazítás vezeti fel a tréninget, majd jön az erősítés. Repkednek a súlyok, becsülettel végzi mindenki a dolgát. A terapeuták is ott vannak végig a fiúk mellett, külön foglalkoznak azokkal, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, speciális gyakorlatokat végeztetnek velük.

Szól a zene, ez elengedhetetlen az edzésen, az első és a második csoport is közel egy órát töltött a kondiban, 11 órakor lett vége a délelőtti tréningnek. Rendesen megizzadt mindenki, kicsit lassult is tempó a hazaúton, de a táj, a gyönyörű idő talán mindenkit átlendít a holtponton, mert nincs megállás, délután jön a labdás edzés, és ott sem vesz vissza senki a tempóból. Alapozunk! Ez itt Kranjksa Gorán a jelszó. 

 

Közzétéve: 2022.08.03.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR