A hét színe: berlini kék

Vissza
A hét színe: berlini kék

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hétvégén a berlini EHF-kupa négyes döntőjében szerepel. Az elődöntőben szombaton 14.30-kor a Füchse Berlin lesz az ellenfelünk. A hét jelszava: berlini kék.

Az uralkodó szín a héten a berlini kék. Ezt egyik főszurkolónk, Farkas Róbert osztotta meg saját Facebook-oldalán. Nem véletlen a megállapítása, hiszen a hétvégén az idény utolsó fellépése következik számunkra. 

Szombaton és vasárnap a német fővárosban, Berlinben rendezik meg az EHF-kupa négyes döntőjét. A Pick bejutott a Final Four-ba, ahol szombat 14.30-kor a házigazda Füchse Berlin lesz az ellenfél. A másik ágon a francia Montpellier a román Constantával mérkőzik.

A csapat az elveszített bajnoki döntő után hétfőre pihenőt kapott. Kedden délelőtt már edzés szerepel a programban, a tréning végén pedig a Digi Sport forgat a csapattal. A tévécsatorna közvetíti majd a négyes döntőt, így előzetesen több interjút is készítenek velünk.

Egy biztos, hogy népes szegedi szurkolótábor lesz ott a lelátón. Szegeden közel 120 jegy talált gazdára, és Németországban is sokan vásároltak belépőt.

A Pick Stone dalára, a Pick-indulóra vonul majd be, és klubunk szpíkere, Süli Róbert mutatja majd be saját csapatunkat, így a felvezetésre Berlinben sem lehet panasz.

A Délmagyarország pénteken négyoldalas melléklettel jelentkezik, amely természetesen a berlini négyes döntőről szól.

A Pick Szegedet elkíséri a Digi Sport tévé, és a négynapos túra alatt útifilmet forgat. A Rádió 88 friss hírekkel, interjúkkal jelentkezik, a delmagyar.hu Útinapló formájában számol majd be. A csapat Facebbok-oldala – hamarosan 40 ezren leszünk (!) – fotókkal, videóinterjúkkal jelentkezik majd.

A Pick Szeged pénteken kel útra, délután már a csarnokban tréningezik.

- süli róbert - 

Közzétéve: 2014.05.13.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR