Berlin felett ma 8 éve kék lett az ég

Vissza
Berlin felett ma 8 éve kék lett az ég

2014. május 18-án Németországban, Berlinben megnyertük az EHF-kupát. Ennek pontosan nyolc éve.

Kékre festettük! De még mennyire kékre! Táncoltunk, ugráltunk, ölelgettük egymást, adtunk sok-sok puszit, szóval ünnepeltünk. Ma nyolc éve Berlinben megnyertük az EHF-kupát. Örök emlék marad ez a siker.

Úgy keltünk útra, hogy de jó lenne éremmel hazatérni. A Füchse Berlin várt bennünket az elődöntőben. A hazai, a rendező csapat telis tele remek játékossal, és akkor jöttünk Mi, és legyőztük őket. Csodás játékkal! Ámult, bámult a világ, mindenki a mi vállunkat veregette. "Bravó, srácok! Ez igen!" – kaptuk a biztató szavakat.

Sokáig nem örömködhettünk, hiszen másnap jött a finálé. Egy pohár sörrel koccintottunk a sikerre, a döntőbe jutásra, majd nyugovóra tértünk. Már aki tudott az izgalomtól aludni, mert kicsit hevesebben vert a szívünk, volt bennünk drukk rendesen.

150 szegedi szurkoló várt bennünket a Max Schmeling Halle lelátóján. Ordítottak teli torokból, és ez hihetetlen erőt adott nekünk. A francia HB Montpellier volt az ellenfelünk. Micsoda meccs volt! Fordulatokkal teli. Parádés védések, fantasztikus gólok és gyönyörű játék tőlünk. Voltak holtpontok, de mindig volt olyan játékosunk, aki ezeken átsegített, fontos pillanatban lépett elő főszereplővé. A második félidőben egyre hangosabb volt a PICK-tábor. Vezettünk! Egyre közelebb kerültünk a győzelemhez! A csapat is extázisba került, Ilyés Feci, Nikola Prce, vagy éppen Jonas Larholm akkor talált Thierry Omeyer kapujába, amikor nagyon kellett. Ugráltunk! Pacsiztunk! A hajrá is úgy kezdődött, hogy nálunk volt a vezetés! Ekkor már majd kiugrott a szívünk. Jöttek a franciák is, de minden támadást visszavertünk, és „Dzsoni”, azaz Jonas Larholm büntetője után már minden kéz a magasba emelkedett. Nyertünk! 29-28 lett nekünk! Tomboltunk! Mindenki, minden szegedi!

Kék lett Berlin felett az ég! Hétfőn pedig Szegeden is kékre festettük egy felejthetetlen ünneppel, bulival. Milyen szép emlék!

A felejthetetlen meccs itt tekinthető meg:

Közzétéve: 2022.05.18.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR