Nem halványul a gyász színe

A koromfekete tónusból nem lett halványszürke, és senki, de senki nem mondja, hogy az idő lassan begyógyítja a sebet. A kép, a riasztó, szívbe markoló, dühítő kép ma is éles, immár tizenhárom esztendő távlatából is látja az ember Marian Cozmát, ahogy csíkos pólóban azzal a jellegzetes kisfiús mosolyával sétál le a lépcsőn a veszprémi Patrióta bárban, s talán az jár a fejében, hogy az élet szép, tökéletes, kézilabdázni pedig mindennél jobb. Talán erre gondolt, amikor belefeledkezett az éjszakába, s mint valami törzsi szertartás tagja, csak ropta és ropta a táncot önfeledten – egészen a halálig. Immár tizenhárom esztendeje annak, hogy brutális gyilkosság áldozata lett a Veszprém és a román válogatott különleges tehetségű játékosa.

Az 1982. szeptember 8-án Bukarestben született Marian Cozma számára nem volt kérdéses, hogy mérnökember, esetleg gerelyhajító legyen belőle: Petre a papa is Mariana a mama is válogatott kézilabdázók voltak, így magától értetődő volt, hogy gyermekük is ezt a csodálatos sportágat választja. Pillanatok alatt kitűnt a kortársai közül és nem csak termetével, szó szerint kézügyességével is. A Dinamo Bukarestben már bajnok és kupagyőztes lett, tizenkilenc évesen román válogatott mezét is magára húzhatta egy Fehéroroszország elleni mérkőzésen. Aztán úgy érezte, tovább kell lépnie az álmok útján.

Így került Veszprémbe 2006-ban. Az Építők szurkolók rajongásig szerették, három év alatt száztizenegy meccsen lépett pályára a legendás piros mezben és ezalatt 329 gólt szerzett. Feltartóztathatatlan volt: a jóságos, bivalyerős óriás, akit a Jóisten is kézilabdázónak teremtett. S jöttek a sikerek, egyik a másik után, bajnoki címek, kupagyőzelmek, 2008-ban pedig nemzetközi diadal. A nyolcas számú játékos vitte a hátán a csapatot.

Mondhatnánk, könnyű volt neki: 211 centiméteres magasságával és több száz kiló tiszta izommal bírnia kellett a tempót. Akkoriban azt nyilatkozta: „szeretem a magyarokat, szeretnék még sokáig Magyarországon élni…”

Élni

Aprócska szó, amely a mindenséget jelenti a számunkra. S az élnivágyás valóban erős volt Marian Cozmában akkor is, amikor 2005 nyarán még a Dinamo játékosaként a rivális Bukaresti Rapid fanatikusai támadták meg egy szórakozóhelyen. Nyolcan rontottak rá, és késsel hátba szúrták, ám akkor a támadás, a penge a gerince mellett érte őt, így sikerült teljesen felépülnie.
Ám a sors mégis rövidre szabta élete forgatókönyvét. Néhány nappal azután kijelentette, nem kíván többet szerepelni a román válogatottban, 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Virág Benedek utca 1. számú ház pincehelységében található Patrióta lokálban ünnepelni készült. Ünnepelni csapattársa Iváncsik Gergő gyermekének születését és Nikola Eklemovics születésnapját.

Az élet szép, az éjszaka pedig olykor mámorító

A hajnali három körül kitört összetűzés, dulakodás, verekedés, a repülő üvegek, az összetört székek már jelezték a brutális végkifejletet. Marian Cozmát előbb vesén szúrták, majd kint a szórakozóhely előtt a szívébe kapta a halálos döfést. tizenhárom év elteltével is felkorbácsolja az indulatokat mindaz  ami ott és akkor történt. És ehhez még hozzájött az egészen felháborító másodfokú ítélet, amely csökkentette a gyilkosok büntetését. Az ország nehezen tért napirendre, Marian Cozma tragédiája fölött.

Nem halványul a gyász színe

Ám mégis… ezen a szombaton, amikor a Szeged a bajnokság csúcsrangadóján fogadja a Veszprémet, az impozáns, csillogó-villogó vadonatúj arénájában, színekről kell írni, élénk színekről. Mert a piros óriás immár a kék család történelmének a része lesz.

Hivatalosan is

Egészen különleges és szokatlan esemény tanúi lehetnek a drukkerek. Olyasmi történik most, ami szinte példátlan a sport világában. Mert a tisztelet minimum klub és klub, sportoló és sportoló, ellenfél és ellenfél között. Ám az mégiscsak elképzelhetetlen, hogy az utánozhatatlan hangulatú Anfield Roadon a Liverpool stadionjában Bobby Charltonról a Manchester United legendájáról nevezzenek el szektort. Vagy a Fradi pályán Bene Ferencről, esetleg Törőcsik Andrásról. A Megyeri úton Albert Flóriánról, vagy Nyilasi Tiborról. Ez a mi családunk, ezek a mi klasszisaink, ez a mi életünk. Így gondolkodik mindenki – érthető módon. Ám dr. Szűcs Ernő Péter, a Szegedi Kézilabda Klub elnöke a lelkére hallgatott, amikor kitalálta, hogy Marian Cozmáról legyen elnevezve az Aréna vendégszektora.

A piros legendáról – a kék családban

A szegedi klubra jellemző az emberség, a hagyománytisztelet, a fair play szelleme. Ezt tökéletesen bizonyították akkor is, amikor immár az új kézilabdaszentélyben a legendás sportújságíróról, egykori kollégámról, barátomról, Simon Józsefről Simiről nevezték el a sajtószobát.

Megkönnyeztem

S lám, még erre is rátettek egy lapáttal, s engedtessék meg nekem ennyi elfogultság, hiszen Szegeden többször is befogadtak: kívánom, hogy a Pick Szeged a bajnoki cím mellé kapjon nagy-nagy-nagy fair play díjat is! Előbbiért még meg kell küzdeni a pályán, sok ezer hangos, lelkes drukker előtt, utóbbit viszont már kiérdemelték.

Ez a szombat talán a sok ezer kékkel és a néhány száz pirossal mégiscsak átfesti a gyász komor fekete színét. Szóljon ez a csúcsrangadó a két Európa-hírű csapat nagy csatájáról, a sportág ünnepéről, lépjen pályára minél több magyar srác, itt is, ott is, hiszen látjuk, láthattuk, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, hogy szükség van rá – szükség van rájuk, a mi gyerekeink szerepeltetésére.

És szóljon ez a délután Marian Cozmáról is

A piros óriásról, aki immár halhatatlan, és aki ettől a naptól kezdve a kék család tagja is.
Az idők végezetéig.

Sinkovics Gábor