Mikler Roland: már várom, hogy kezdődjön a rangadó

Vissza
Mikler Roland: már várom, hogy kezdődjön a rangadó

Szombaton 17.15-kor a K&H férfi kézilabda ligában a Telekom Veszprém csapatát fogadjuk a PICK Arénában, a dr. Bérczi Mihály sportcsarnokban. Mikler Rolanddal beszélgettünk.

- Rengeteg nagy csatát megéltél már, azonban ez mindenképpen különleges lesz, hiszen 8300 néző előtt lépünk pályá telt ház lesz! Várod a kezdést?

- Amióta megjelent a hír, hogy minden jegy elfogyott, azóta ez közöttünk is téma. Fantasztikus érzés, hogy ekkora az érdeklődés. Magyarországon férfi kézilabda bajnoki-mérkőzésen még sohasem voltak ennyien. Jó lesz ennek a történelmi eseménynek a részese lenni.

- Milyen állapotban van a csapat, hiszen az MK négyes döntő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna?

- Nem tagadom, megfogott bennünket a Veszprém elleni vereség, mert úgy érzem, közel voltunk a győzelemhez. Sok tanulsággal szolgált a meccs, ha ebből tanulunk, és jóval okosabban, precízebben játszunk, akkor szombaton a rangadón mi kerülünk ki győztesen. Az első félidő védekezése is jó alap lehet, akkor kőkemény volt a falunk, nekem is könnyebb dolgom volt. Egy a lényeg, meg kell becsülni a labdát, a hibák számát kell lecsökkenteni.

- A szegedi tábor nagy segítség lehet!

- Szeretném egy részvét nyilvánítással kezdeni az üzenetem. Olvastam én is a szomorú hírt, hogy Makula Béla elhunyt. Nagyon sajnálom, mert remek ember volt, rengeteg biztatást kaptunk tőle. Visszatérve a kékek táborára: Győrben is rengeteg segítséget kaptunk tőlük, nagy lendületet adtak nekünk. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, nyílt volt a meccs. Most hasonlóra számítok, és ebben tényleg komoly erőt adhatnak a szurkolók.

- Az ikrek jönnek, szurkolnak?

- Nem kérdés! A feleségemmel jönnek, minden meccsen ott vannak, ha nem kezdődik későn. Ők igazán azt várják, hogy a lefújás után felvegyem őket, megpusziljam a buksijukat, majd labdázzunk egy nagyot.

 

Közzétéve: 2022.04.29.

TOVÁBBI HÍREK

2022
05/25
Teljesítjük Kovács Máté egyik álmát

Meghívjuk a Veszprém elleni hazai meccsünkre a makói Kovács Mátét és gyermekét, akinek egyik nagy álma, hogy élőben szurkolhasson nekünk.

2022
05/24
Keresd a játékosainkat és nyerj páros belépőt a döntőre!

Játékra hívunk, #HandballFamily! Hallgassátok a Rádió88-at, keressétek játékosaink kartonfiguráit városszerte partnereinknél, hiszen egy jó fotó most páros belépőt érhet a bajnoki döntőre!

AZ ÖSSZES HÍR