Bánhidi Bence: Visszatérek a rangadóra!

Vissza
Bánhidi Bence: Visszatérek a rangadóra!

Szerdán 18.45-kor a Hét meccsét (MOTW) vívjuk a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A dán Aalborg Handball együttesét fogadjuk. A kapitánnyal, Bánhidi Bencével hangolunk a meccsre.

- Nem is lehet más az első kérdésünk, mint az: hogy vagy?

- Köszönöm most már jól! Szerencsére most már minden rendben, így ott leszek az edzésen, visszatérek a rangadóra. Nem voltam jól, szerencsére Szabó doki kézben tartotta az ügyet, így rengeteg vitamint kaptam, rendbe jöttem.

- Komoly kihívás előtt állunk, az elmúlt szezon BL-ezüstérmese, az Aalborg Handball lesz az ellenfelünk. Mire számítasz?

- Minden meccs fontos a Bajnokok Ligájában. Különösen egy hazai találkozó. Idegenben eddig bravúrosan szerepelünk, Bresztben nyertünk, két bombaerős ellenféltől, a Montepllier-től és a Kieltől pedig pontot szereztünk. Sajnos, itthon az Elverum elkapott bennünket, ez a vereség fájó volt, éppen ezért szükséges most javítanunk. Van bennünk bőven erő, ezt már ebben az idényben is bizonyítottuk. Ebből kell minden olyan energiát felhasználnunk, ami győzelemre vezet bennünket. Hiszek a csapatban, remek társaság jött össze, mindenki egyfelé tolja a szekeret, ez pedig egy ilyen rangadón nagyon fontos lesz.

- A Hét meccsét vívjuk a BL-ben. Közönségünk parádés hangulatot teremt mindig, most ők lehetnek a nyolcadik játékosunk!

- Szeretem az ilyen meccseket, mert sokan figyelnek ilyenkor bennünket. Már jó megérkezni a csarnokhoz, látni a kékbe öltözött szurkolóinkat. Mindenki biztat az úton, ameddig az öltözőig érek. Ez alaposan feltüzel, úgy lépek be az öltözőbe, hogy legszívesebben már kezdeném a meccset. Azt pedig már nagyon sokszor elmondtam, hogy egy sportolónak minden álma az, hogy ilyen légkörben játszhasson. Ez az élet nagy ajándéka, hogy nekünk ilyen jó táborunk van. Amikor felsorakozunk a bemutatásra, akkor mindig hevesebben dobog a szívem, hiszen most én állok legelöl, mint kapitány. Erre büszke vagyok, mert olyan elődöktől örököltem meg a karszalagot, mint Jonas Källman, vagy éppen Zubai Szabolcs. Ez is egy csodás dolog az ember életében. Bízom a csapatban, bízom bennünk, és bízom a szurkolóinkban, hogy hatvan percen keresztül tolnak majd bennünket, mert együtt, közösen sikerül megszereznünk a győzelmet. 

Közzétéve: 2021.10.25.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR