Szombaton következik a visszavágó

Vissza
Szombaton következik a visszavágó

Szombaton 18.30-kor következik a K&H férfi kézilabda liga döntőjének visszavágója. Az első meccsen 31-28-ra nyertünk a Telekom Veszprém ellen.

Csütörtök reggel úgy ébredtünk, hogy Szeged felett kék volt az ég. Az első csatát, a bajnoki finálé első találkozóját három góllal, 31-28-ra megnyertük. Háromgólos előnyt harcoltunk ki a visszavágóra, amelyet szombaton 18.30-kor vívunk a Telekom Veszprém otthonában.

Kőkemény csata vár ránk, de erőt ad mindenképpen az a szeretet és buzdítás, amelyet szerdán este az újszegedi sportcsarnokban kaptunk. Egy lépést már megtettünk az álmunk megvalósításához, de tisztában vagyunk azzal, hogy az újabb lépésért nagyon meg kell küzdenünk. De jönnek az üzenetek, a Reménysugár Alapítványtól is kaptunk egy szívhez szóló levelet, amely mindig nagy öröm számunkra. A Kölyöksziget ovisai egy nagy molinót készítettek nekünk, amelyet pénteken délelőtt adunk át a csapatnak. Szóval ezek olyan pozitív energiák, amelyekre nagy szükségünk lesz.

A szegedi táborra is nagy szükségünk lesz Veszprémben. Szépen fogynak a jegyek, már több mint háromszázan vásároltak, így népes lesz a kék sarok az Arénában. Csütörtök és péntek 16 óráig a PICK-irodán még lehet jegyet vásárolni.

Csütörtök délután már edzés szerepel a programban, de ez egy regenerációs foglalkozás lesz. Pénteken ismét élesítünk, délelőtt még Szegeden edzünk. Délután pedig buszra szállunk, az éjszakát a Balaton-parton töltjük, szombaton pedig következik az idény utolsó meccse, a bajnoki döntő visszavágója. A meccset az M4 Sport + élőben adja.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Sólya Eliza
 

Közzétéve: 2021.06.03.

TOVÁBBI HÍREK

2021
06/22
Miguel és Sebastian Szegeddel ismerkedett

Szegeden járt két új játékosunk, Miguel Martins és Sebastian Frimmel. Megmutattuk nekik a várost és megkóstoltattuk a szegedi halászlét.

2021
06/22
A 10. #kékek podcast vendége: dr. Szűcs Ernő Péter

Elkészült a 10. #kékek podcast. A Rádió 88 stúdiójában klubunk elnökével, dr. Szűcs Ernő Péterrel beszélgettünk.

AZ ÖSSZES HÍR