Írtam egy beharangozót a pénteki Délmagyarországban. Őszintén, úgy, ahogy a szegedi emberek legtöbbje gondolja. Az MKB-MVM Veszprém-Pick Szeged derbi elé szántam az írást. Nem volt bennem semmi bántó, csak tényeket közöltem. A fájó csurgói vereségről, a sok sérültről, a két rivális izgalmas meccseiről, Juan Carlos Pastor edzőről, a csapatunkról, a Pick Szegedről, arról, hogy legyenek bátrak, harcoljanak, legyenek büszkék arra, hogy ott lesz 250 szegedi drukker, köztük híres szegedi sportolók.

Ez volt a célom. Mi lenne más egy szuperderbi előtt. Persze, az embernek az eszébe jutnak ilyenkor olyan esetek is, ami fáj. Fájtak azok a pofonok, amiket elszenvedtek a szegedi játékosok. Évekkel ezelőtt Katzirz Dávid kapott egy akkora maflást, hogy turbánt tekertek a fejére, de elég megemlíteni Frantisek Sulc esetét, aki tavaly Veszprémben a kispadhoz vágta meccs közben a mezét. Ferónál nem ismertem jámborabb játékost még a Pick Szegedben, de neki is sok volt a pofonzuhatag, amit kapott. Egyetlen célom volt megemlíteni a durvaságot, hogy ne forduljon ilyen elő, aki így cselekszik, azt büntessék. A játékvezetők felé kívántam ezt jelezni, hogy erre figyeljenek.

Mi, szegediek így látjuk ezt. Nyilván, és ezt is elfogadom, hogy a veszprémi oldal ezt egészen másként éli meg, a sorok között mást olvas. Ezért szép dolog a sport, mert ki így, ki amúgy látja. Ki ennek, ki amannak szurkol. Van aki kékbe, van aki pirosba öltözik. Én szegedi vagyok, abban a megyében dolgozom, amelyiknek a legnépszerűbb csapata a Pick Szeged. Róluk írok. Azért, mert itt nagyon szeretik őket. Szeretném ezt a témát lezárni. A meccsre, a rangadóra koncentrálni, a játékra, a gólokra. És ne arra, hogy becsületembe gázolnak és megbántanak!

Hajrá Pick Szeged! Csak Előre!
Hajrá magyar kézilabda!

Tisztelettel:
Süli Róbert
a Pick Szeged kommunikációs vezetője