Gyertyát gyújtunk az elveszített legendáinkért

Vissza
Gyertyát gyújtunk az elveszített legendáinkért

Emlékezünk! Elveszített legendáinkra. Hiányoznak, arra kérünk minden MOL-PICK SZEGED szurkolót gyújtson egy gyertyát az emlékükért.

Tudjátok, hogy még mindig sokat gondolunk rátok. Mi már csak ilyenek vagyunk, a MOL-PICK SZEGED család összetartó, ebben rejlik a legnagyobb erőnk. Hiányoztok nekünk, mert veletek azért egészen más lenne minden. A meccs. A szurkolás. Egy-egy kis beszélgetés.

De tudjuk, ti ott fent figyeltek bennünket, minket, a kékeket, és boldogok vagytok, mert látjátok, hogy milyen jó úton járunk.

Egyre többen szeretnek bennünket, úgy, ahogy mi szerettünk benneteket. Ti is tapsoltatok akkor, amikor idén megnyertük a bajnokságot. Piki, azaz Pióker Sándor biztos, hogy gondoskodott arról, hogy ti is koccintsatok a sikerre, a harmadik magyar bajnoki címünkre.

Amikor együtt buliztunk a Dóm téren, akkor sokszor néztünk fel az égre, mert éreztük, hogy figyeltek, mosolyogtok ránk, mert büszkék vagytok. Minden bizonnyal ti is ordítottátok, hogy „Mi vagyunk a legnagyobbak! Hejj!”

Hogy 2018-ban is ilyen sikeresek vagyunk, az köszönhető nektek. Ludányi Marci bácsinak, az egyik alapítónknak, egykori edzőnknek, Zoran Kurtesnek, volt gyúrónknak, Joó Pálnak és a legendás masszőrnek, Pióker Sándornak.

Most ősszel is büszkén ültök a mennybéli lelátó első sorában, a MOL-PICK SZEGED mezben, és tapsoltok. Elismerően csettintetek: „Ez igen, srácok!”, büszkén viselitek azt a szerelést, amit mi is büszkén hordunk utánatok.

Badó László mindenkinek elmeséli, hogy Marin Sego micsoda jó kapus. Szabó „Sonka” László, Barabás János, Cseh Zsolt, Noel József és Giricz Sándor pedig arról beszél, hogy Bánhidi Bence milyen kiváló beállós, folytatva a szegedi hagyományokat. Tóth Géza, Csáky Béla Bodó Ricsiről, a már 300-as Balogh Zsoltról zeng ódákat, de elismerően csettintenek Jorge Maqueda játéka láttán is. Hubai János pedig büszke arra, hogy milyen nagyszerű szélsőkkel rendelkezünk, milyen kiváló sportember a kapitány, Jonas Källman.

Persze, hogy hiányoztok, mert mennyivel jobb lenne most veletek közösen esélyt latolgatni a Paris SG elleni BL-meccs előtt. Milyen jó lenne a büfében összefutni, kezet fogni, és kérdezni: mit gondoltok? Nyerhetünk?

Mindenszentek napja van! Ekkor elcsendesül minden, kicsit megállunk! Ezt tesszük mi is: a kék tábor!
Gyertyát gyújtunk az elveszített legendáinkért, akiket sohasem feledünk, méltó módon emlékezünk rájuk!

- Süli Róbert  -

Közzétéve: 2018.11.01.

TOVÁBBI HÍREK

2019
06/12
Herbert Gábor új kihívásokat keres

A PICK SZEGED utánpótlás szakmai igazgatója, Herbert Gábor új kihívásokat keres, így nem hosszabbította meg szerződését. Köszönjük a munkáját, és sok sikert kívánunk neki a felnőttek között.

2019
06/11
Magyar válogatott: az Eb-re kijutás a tét

A továbbjutáshoz egy, a csoportelsőséghez kettő pont kell a magyar férfiválogatottnak a hátralevő két Eb-selejtezőn, amelyeket ezen a héten játszanak. Holnap 18 órakor Szlovákiában lépünk pályára, vasárnap 18 órától Kecskeméten az olaszokat fogadjuk.

AZ ÖSSZES HÍR