Canellas kislánya a pacsit várja

Vissza
Canellas kislánya a pacsit várja

Joan Canellas a nyáron igazolt a MOL-PICK SZEGED csapatába. Az irányító a rutint képviseli, nagy erőssége a keretnek. Az egyik edzés után beszélgettünk a spanyol válogatott játékossal.

– Katalánként hogy élted meg a Barcelona labdarúgócsapatának fölényes győzelmét a Real Madrid ellen?

– Hatalmas boldogság volt nekem, mert nagyon nem szeretem a Realt. Nem vagyok egy nagy futballszurkoló, hiszen én kézilabdás vagyok, és ezért a sportágért rajongom, de örültem az 5–1-es sikernek, és itt csapaton belül a Real-híveket jó volt cukkolni.

– Hónapok óta Szegeden éltek, hogy érzi magát a családod?

– A feleségemnek és a kislányomnak is tetszik minden, boldogok, jól érzik magukat a városban. Barátokra is leltek, így pedig sokkal könnyebb volt a beilleszkedés. Nincs panaszunk, jó helyre jöttük, remekül érezzük magunkat. Kiváló a csapat is, öröm itt játszani.

– Azt kaptad Magyarországtól, amire számítottál?

– Talán még többet is, hiszen azt nem gondoltam, hogy ilyen szeretet veszi körül a városban a kézilabdát. Hihetetlenül jó szurkolóink vannak, öröm ilyen közegben játszani, és aminek különösen örülök, hogy az eddigi sikerekhez én is hozzájárulhattam, sokat játszhattam.

– Mit vársz a vasárnapi rangadótól, a Paris SG elleni idegenbeli meccstől?

– Kemény csatát, és most ezt a taktikára értem, mert a francia együttesnek kiváló edzője van, évekig dolgoztam én is Raul Gonzálezzel. Biztos vagyok benne, hogy Misterhez hasonlóan ő is alaposan felkészíti majd a csapatát, de mi is mindent tudunk majd a PSG-ről.

– Kislányod a hazai meccsek végén már veled megy körbe pacsizni. Ennyire szereti ezt?

– Ezt várja igazán, a meccs nem is foglalkoztatja, csak az, hogy mikor van vége, és jöhet velem körbe. Nagy élmény ez neki, de nekem is.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2018.10.31.

TOVÁBBI HÍREK

2019
06/19
Utánpótlásunk is lezárta a szezont

Évek óta hagyomány klubunknál, hogy a szezon végén utánpótlás csapataink, játékosaink, edzőink és a szülők együtt, közösen zárják le a hosszú, sikeres idényt.

2019
06/17
Vladan Jordovics lesz utánpótlásunk szakmai igazgatója

Herbert Gábor távozik a PICK SZEGED utánpótlás szakmai igazgatói posztjáról. Utódja Vladan Jordovics lesz, aki évekig dolgozott már Magyarországon.

AZ ÖSSZES HÍR