Elhunyt Karl Erik Böhn

Vissza
Elhunyt Karl Erik Böhn

Elhunyt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A 49 éves szakembert hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap hajnalban, a tonsbergi kórházban érte a halál.

Karl Erik Böhnt 2011. augusztus 30-án nevezték ki a magyar női válogatott szövetségi kapitányának, megbízatása a 2016-os, riói olimpia végig szólt. Ő volt az első külföldi szakvezető a magyar nemzeti együttes élén. Szaktudásával, közvetlen viselkedésével, humorával gyorsan a játékosok és a szurkolók kedvence lett. Játékosként 126-szor szerepelt hazája válogatottjában. Visszavonulását követően edzőként dolgozott, először, mint a norvég férfi válogatott másodedzője. Később a Drammen férfi és a Larvik női csapatát irányította, utóbbival ötszörös bajnok, KEK-győztes. Akkori élettársa, Heidi Löke győri átigazolása miatt menesztették, és ezt követően lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Egy fél szezon erejéig a Győr vezetőedzőjeként is dolgozott, és a klubbal Bajnokok Ligája-döntős, valamint magyar bajnok volt 2012-ben. Egy évvel később a válogatottal Európa-bajnoki bronzérmes lett.

Karl Erik Böhnnél 2013 februárjában diagnosztizáltak akut leukémiát. A szakember hat kemoterápiás kezelésen és egy csontvelő-átültetésen esett át, 2013 novemberében pedig úgy tűnt, sikerült legyőznie a betegséget, ám karácsony előtt kiderült, hogy leukémiája gyógyíthatatlan.

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának játékosai valamint a klub vezetősége mély megrendüléssel fogadta a hírt. Osztozunk családja és egykori klubja fájdalmában.

Nyugodjon békében!

Közzétéve: 2014.02.02.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR