Kezdünk! Elnöki köszöntő!

Vissza
Kezdünk! Elnöki köszöntő!

Vasárnap a IV. PICK-NIK-kel megkezdődik a 2018-2019-es szezon. Dr. Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnöke köszönti a MOL-PICK Szeged szurkolókat.

Tisztelt MOL-PICK Szeged Szurkolók!

Kezdünk, új idénynek vágunk neki ismét nagy várakozással, reménnyel. Ilyenkor mindenkiben van egy kis drukk. Ez természetes, hiszen kíváncsian várjuk az új szezont, a csapatot.

Idén is közösen, a MOL-PICK Szeged szurkolóival kezdjük el a felkészülést. Régóta hangoztatjuk, hogy számunkra milyen fontos a PICK-család, amelybe mindenki beletartozik. Edző, játékos, vezető, támogató és szurkoló.

Magyarországon egyedülálló módon szervezzük meg a PICK-NIK-et, hogy együtt legyünk!
Ennek az összejövetelnek üzenete van, mert mindenkire nagy szükségünk van. Az álmainkat csak közösen érhetjük el.
Jó látni a sok kékbe öltözött embert, kicsit és nagyot egyaránt.

Ez ad erőt a munkához, hogy folytassuk azt az utat, amit évekkel ezelőtt kitűztünk. Tudjuk, mindenért komolyan meg kell dolgozni. Minden győzelemért, minden sikerért. Nekünk ez a filozófiánk. Mi ebben hiszünk, és ennek lett meg az eredménye 2018-ban, amikor bajnoki címet szereztünk. A csapat és a szurkolók közösen!

Új idény, új remények, új célok. Ez vár ránk a 2018–2019-es szezonban. Nemcsak itthon, hanem a nemzetközi porondon is komoly kihívások elé nézünk. Arra kérek minden szurkolónkat, hogy továbbra is támogassanak bennünket, legyenek mellettünk, mert közösen haladunk Csak előre!

Hajrá MOL-PICK Szeged! Hajrá #kékek!

Dr. Szűcs Ernő Péter
a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnöke

Közzétéve: 2018.07.20.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR