Vasárnap jön a PICK-NIK!

Vissza
Vasárnap jön a PICK-NIK!

Vasárnap 16 órakor immár negyedik alkalommal rendezzük meg a PICK-NIK-et. Szurkolóinkkal közösen indítjuk a 2018–2019-es szezont. A Széchenyi téren lesz a közös buli.

Minden bizonnyal vasárnap délután a kék szín lesz a legmenőbb Szegeden. Ez sem véletlen, hiszen a MOL-PICK Szeged szurkolói, ha bármilyen rendezvény van, akkor kékbe öltöznek.

„Végre!” – mondják többen, hiszen a szabadság után visszatérnek a kedvencek, megkezdődik a 2018–2019-es idény.
Magyarországon egyedülálló módon nyitjuk az idényt, immár negyedik alkalommal csapatunk szimpatizánsaival.
A IV. PICK-NIK helyszíne a Széchenyi tér lesz. 16 órakor kezdődik a buli.

Lesz minden, így kicsik és nagyok is jól érzik majd magukat.

Két utánpótláscsapatunk (ifjúsági és serdülő) is nagyszerűen szerepelt az elmúlt szezonban, bronzérmesek lettek, így őket is színpadra szólítjuk.

Bognár Krisztián bűvész hozzánk hasonlóan háromszoros magyar bajnok a szakmájában, látványos műsorral készül.  

A Csak Előre a Szegedi Kézilabdárt Egyesület egyre népesebb, azonban szeretnének új tagokat toborozni, így nem kérdés, hogy népes csapattal képviseltetik majd magukat.

A ContiTech elhozza autószimulátorát, a Magyar Honvédség pedig repülőszimulátorát, így mindenki kipróbálhatja az ügyességét.
A Toyota és az adidas révén a kézilabda is főszerepet kap, előbbinél célbadobóverseny zajlik majd, utóbbinál pedig mindenki megtudhatja, hogy milyen sebességgel tud lőni.

A Napfényfürdő Aquapolis, a Délmagyarország és a PC Trade Systems, az ÁRKÁD Szeged is kitelepül, támogatóink is izgalommal készülnek a szezonnyitóra.

A Csányi pincészet és a Pick Zrt. kóstolóval érkezik hozzánk.

Természetesen amit mindenki nagyon vár, az a háromszoros bajnokcsapat, azaz MI, a MOL-PICK Szeged.
A teljes keret a színpadra érkezik, szurkolóinknak bemutatkoznak az új játékosok.

Sokat játszunk majd, rengeteg ajándékunk van, és ami igazán különlegessé teszi a PICK-NICK-et, az pedig az, hogy a játékosok maradnak a szurkolók között. Aláírást lehet kérni tőlük, közös fotót készíteni velük, így mindenki igazán emlékezetesé teheti ezt a napot.
18 órától pedig a Hevesi Happy Band szórakoztatja majd a minden bizonnyal népes publikumot.

- Süli Róbert -

 

Közzétéve: 2018.07.16.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR