Sigurmannsson: hatvan percig koncentrálnunk kell a Kiel ellen

Vissza
Sigurmannsson: hatvan percig koncentrálnunk kell a Kiel ellen

Hétgólos hátrányból kezdjük a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját az újszegedi sportcsarnokban vasárnap 17 órától. Az első mérkőzés hibáiról, a második lehetséges kimeneteléről és a szurkolókról kérdeztük balszélsőnket, Stefán Rafn

– Mi történt Kielben az utolsó negyedórában?

– Az elveszített labdák tekintetében óriási különbség volt a két játékrész között. Az első félidőben kettő, míg a másodikban tizenegy eladott labdánk volt. Ezekből rengeteg lerohanást vezetett a Kiel, amelyeket rendre gyors gólokkal büntetett meg. A vereségünk másik oka pedig, hogy Niklas Landin parádésan védett.

– Mi lesz mindezek tudatában vasárnap?

– Egy nagyon jó meccset kell játszanunk. Koncentráltnak kell lennünk hatvan percen át és megpróbálni minél több góllal nyerni, ahhoz, hogy elérjük a célunkat, a továbbjutást.

– Nagyszerű szurkolóink vannak, akik ismét teljesen megtöltik majd az újszegedi sportcsarnok lelátóit a THW Kiel ellen.

– Mindig óriási szükségünk van rájuk, így van ez most is. Nagyon sokat segítenek nekünk, fontosak számunkra. Csak úgy tudunk győzni, ha együtt van mindenki, a csapat és szurkolók egyaránt. Ez a kulcsa az egésznek, hogy mi játszunk, ők pedig szurkolnak végig. Csak így sikerülhet nyernünk nyolc góllal.

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2018.03.28.

TOVÁBBI HÍREK

2023
12/08
Vastapssal búcsúzott 2023-tól a #HandballFamily

Igazi #HandballFamily hangulatban játszottuk le 2023 utolsó bajnoki-mérkőzését. Csapatunk 39-29-re nyert a Budakalász ellen.

2023
12/08
Szurkolói információk a Budakalász elleni meccsre

Pénteken 18 órakor a K&H férfi kézilabda ligábam a CYEB Budakalász együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Szurkolói információk.

AZ ÖSSZES HÍR