Sigurmannsson: boldogok vagyunk Szegeden

Vissza
Sigurmannsson: boldogok vagyunk Szegeden

Stefán Rafn Sigurmannssonnal, a 2017 nyarán igazolt balszélsőnkkel beszélgettünk.

– Négy évet töltöttél a Rhein-Neckar Löwenben. Amióta 2016-ban eligazoltál Németországból Dániába, először térsz vissza vasárnap. Várod a mérkőzést?

– Valóban először megyek vissza azóta, hogy eljöttem onnan. Örülök, hogy velük játszunk, mert sok barátom van még mindig a csapatban, jó lesz velük találkozni. Imádok kézilabdázni, szóval nagyon várom már, hogy ismét elinduljanak a Bajnokok Ligája-találkozók, mert az Európa-bajnokság miatt kicsit hosszú volt a szünet.

– A tavaszi szezon eddigi két bajnoki mérkőzésén, az Orosháza és a Gyöngyös ellen 15 gólt lőttél.

– Nagyon élveztem mindkét meccset, mert jól ment a játék. Egyre jobban érzem a pályán magam, mert sikerül megvalósítanom azt, amit kérnek tőlem.

– Július óta élsz Szegeden. Sikerült már felfedezned a várost?

– Igen, mindent megnéztünk már a párommal, jól érezzük magunkat itt. A barátnőm is szeret itt, ez különösen fontos számomra. Boldogok vagyunk Szegeden.

– Vannak kedvenc helyeitek a városban?

– Szeged egyik legszebb része szerintem a sétálóutca. Nyáron különösen szép hely, nyüzsgő, de azért hozzám a sportcsarnok áll a legközelebb, mert mindig itt edzünk és itt törekszem arra, hogy a legjobb formámat nyújtsam a MOL-PICK Szegedben.

–Voltak már látogatóitok otthonról itt Szegeden?

– Mindkettőnk szülei jártak már nálunk, nagyon élvezték az itt eltöltött időt. Megmutattuk a legfontosabb látnivalókat a városban, tetszettek nekik.

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2018.02.10.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR