A Mosolykommandó Alapítványt támogatták a MOL-PICK Szeged kézilabdásai

Vissza
A Mosolykommandó Alapítványt támogatták a MOL-PICK Szeged kézilabdásai

A MOL-PICK Szeged csapata a szombati, Dabas-elleni meccsen gyűjtött plüss-játékokat a szurkolóktól, valamint tartós-élelmiszerekből is bevásároltak, és a Mosolykommandó Alapítvány részére ajánlották fel.

A Mosolykommandó Alapítvány minden évben megszervezi az ünnepek előtt a karácsonyi-csomag osztó akcióját, amelyben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a megfelelő helyekre kerüljenek az ajándékok. Pataki-Fődi Brigitta, a szervezet elnöke ilyenkor személyesen, bohócdoktorai segítségével adja át a csomagokat azoknak a rászoruló családoknak, akik ajánlás útján kerülnek a látóterükbe.

–Nem kis szervezést igénylő feladat ez, fontos a megfelelő koordináció, de megéri, főleg amikor látjuk, hogy sikerült örömet szereznünk a családoknak.

Az elnök elmondta, hogy az idei felhívás keretében 80 hátrányos helyzetű családot szeretnének karácsony előtt meglepni ajándékcsomagokkal, amelyeket a december 1-én indult gyűjtésükből terveznek megvalósítani.

- Idén a munkahelyi önkéntességen keresztül próbáltuk motiválni az embereket, így meghirdettük a „Szeged Legkaritatívabb Munkahelyi Csapata” versenyt, amelybe már több, mint 30 cég csatlakozott, többek között a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata is. A plüssöket, és a tartós-élelmiszer adományokat a mai napon személyesen, az alapítványunk belvárosi irodájában adta át nekünk Zubai Szabolcs- mondta el az alapítvány elnöke.

A gyűjtés december 15-ig tart, addig van még lehetőségük a munkahelyi csapatoknak jelentkezni, és leadni az adományokat a Mosolykommandó irodájában, a Gutenberg u. 29. szám alatt.

A Mosolykommandó Alapítvány elsősorban gyermekkórházak részére szervez heti rendszerességgel bohócdoktori viziteket, de mindezek mellett szociálisan rászorulókat segítenek, valamint idősotthonokat is látogatnak. A szervezet az akcióikról részletesen beszámol a www.bohocdoktor.hu oldalon, és garantálják, hogy a felajánlásokat 100%-ban a célra használják fel.

 

Közzétéve: 2017.12.11.

TOVÁBBI HÍREK

2019
03/23
Megérkeztünk Plockba! Meccsre fel!

Csapatunk szerencsésen megérkezett Plockba. Vasárnap 16 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában lépünk pályára. Tét a legjobb nyolc közé jutás, a visszavágót jövő vasárnap rendezik.

2019
03/23
Ellenfélmustra: Plockban kezdjük a BL-nyolcaddöntőt

A lengyel Orlen Wisla Plock otthonában holnap 16 órakor kezdjük meg a VELUX EHF Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párharcát.

AZ ÖSSZES HÍR