Vasárnap a Barcelonát fogadjuk

Vissza
Vasárnap a Barcelonát fogadjuk

Vasárnap 17 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában, az A csoport 8. fordulójában a spanyol FC Barcelona Lassa együttesét fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban. A világ egyik leghíresebb klubja vendégeskedik nálunk.

Jön a 8. forduló, valójában most zárul az első kör, hiszen a spanyol FC Barcelona Lassa együttesével még nem találkoztunk az idei szezonban. Érdekesség, hogy a Nantes együttese ellen már oda-vissza megmérkőztünk, azonban a katalánok miatt borult a lebonyolítási rend.

Szóval akkor a meccs, amely vasárnap 17 órakor kezdődik. Totális telt házzal. Szurkolóink is készülnek, a Csak Előre a Szegedi Kézilabdáért Egyesület ismét élőképpel készül, amelybe bevonja a Kék híveket.

Eddig hét meccset játszottunk, háromszor nyertünk, egyszer döntetlent értünk el, míg háromszor vereséget szenvedtünk. Jelenleg 7 pontunk van és az ötödik helyen állunk. Idén még három meccsünk van a BL-ben, a Barcelona elleni hazai összecsapás után Svédországba, Kristianstadba utazunk, majd december 2-án a lengyel Plock ellen itthon zárjuk az évet a Bajnokok Ligájában. Erre a meccsre játékot hidetett médiapartnerünk, a Délmagyarország napilap!

Az állójegyárusítás pénteken 15 órától lesz az újszegedi sportcsarnokban. Az ülőjegyek elfogytak.

A meccset szokás szerint a Sport1 TV élőben közvetíti.

Kedden magabiztosan, 31–21-re nyertünk a K&H férfi kézilabda ligában a Balatonfüred ellen, így a zsinórban elveszített három hazai vereséget megtörtük. A meccsen még nem játszott Matej Gaber, aki mandulagyulladással küzdött a Nantes ellen. A szlovén beállós jobban van, de a Füred ellen még pihent, hogy hétvégére bevethető legyen.

- Süli Róbert - 

 

Közzétéve: 2017.11.15.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé minden eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR