Holnap a Balatonfüredet fogadjuk

Vissza
Holnap a Balatonfüredet fogadjuk

Nincs jó formában csapatunk, de folytatjuk tovább és ezen a héten is két mérkőzés vár a MOL-PICK Szegedre. Kedden 18 órakor a Balatonfüredet a K&H ligában, vasárnap 17 órakor pedig a BL-ben a Barcelonát fogadjuk.

A 2017-18-as szezont kiválóan kezdő Balatonfüredet látjuk vendégül holnap este a K&H férfi kézilabdaliga 10. fordulójában. A Balaton-parti együttes első nyolc találkozóját megnyerte, az elmúlt fordulóban a címvédő Veszprém ellen veszítettek először pontot, pontokat.

Bár a nyáron alaposan kicserélődött Csoknyai István vezetőedző csapatának kerete – nyolcan érkeztek, kilencen távoztak –, rendkívül sikeresen indították a bajnoki idényt.

Legyőzték hazai pályán az EHF-kupa harmadik selejtező körében érdekelt Tatabányát és a Budakalászt, de az Orosháza és a Vác is vereséggel távozott Balatonfüredről. Bóka Bendgúzék Dabason, Csurgón, Gyöngyösön és Egerben sem hibáztak.

A nyáron Veszprémbe távozott a csapat és a bajnokságság gólkirálya, Győri Mátyás. A 21 éves magyar válogatott irányító pótlására játékos nem érkezett a Balaton partjára, így ez a feladat leginkább Yuri Semenovra hárul, de a Csehországból igazolt Daniel Kyvala segíthet még ebben neki. Egy év szegedi kitérőt követően visszatért az együttesbe Bóka, aki eddig hét meccsen huszonöt gólt szerzett, mellyel a fürediek második legeredményesebb játékosa a jobbátlövő, Stanislav Kasparek mögött (37 gól).

Fazekas Nándor mellé Bősz Dániel személyében fiatal és tehetséges hálóőr jött Ceglédről, mint ahogyan Veszprémből Szita Zoltán ideiglenesen került a Csoknyai-csapathoz.

Átigazolások a 2017-18-as szezon előtt:

Érkezett:

Daniel Kyvala (balátlövő, Dukla Praha), Hornyák Péter (jobbszélső, Csurgó), Artur Karvatski (jobbátlövő, SZKA Minszk), Petar Topic (beálló, Vác), Bősz Dániel (kapus, Cegléd), Szita Zoltán (kapus, Telekom Veszprém, kölcsönbe), Bóka Bendegúz (balszélső, MOL-PICK Szeged), Rószavölgyi Gergő (kapus, Gyöngyös, kölcsönből vissza).

Távozott:

Győri Mátyás (irányító, Telekom Veszprém), Vasvári Ádám (védekező, Csurgó), Radivoje Risztanovics (kapus, Maccabi Rishon LeZion), Mihail Petrovski (jobbátlövő, Dabas), Gábori Máté (jobbszélső, Gyöngyös), Rózsavölgyi Gergő (kapus, Vác), Sinkovits Benjamin (jobbszélső, Budakalász), Nemes Richárd (beálló, Budakalász).

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2017.11.13.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR