Zubai Szabolcs a MOL klubszendvics-napján járt

Vissza
Zubai Szabolcs a MOL klubszendvics-napján járt

Klubszendvics-napot tartottak a MOL-csapat oszlopos tagjai. A vállalatcsoport által támogatott sportegyesületek legnépszerűbb játékosai közösen készítették el csapatuk kedvenc szendvicseit. Az apropót egyrészt a november 3-i szendvics világnapja adta, más

A magyar gazdaság zászlóshajójaként a MOL küldetésének tekinti a sport, és a tehetséges versenyzők felkarolását. Szponzorációs tevékenysége során arra törekszik, hogy a népszerű, sok szurkolót és sportolót megmozgató sportágak képviselőinek szavazzon bizalmat. 

Erősebb szerepre törekszik a klubcsapatok támogatásában a MOL. Magyarország legnagyobb vállalata, a nemzeti válogatottak versenyzői mellett, a sportolók nevelésében meghatározó szerepet vállaló sportegyesületekkel is együttműködik. Törekvésünket érzékelteti, hogy október végéig immár öt klubcsapattal írtunk alá szponzori megállapodást. A társaság színeiben versengőkre eddig is igaz volt, hogy valamilyen szálon kötődnek cégünkhöz, és ezen a gyakorlaton az egyesületek kiválasztásánál sem változtatunk” – fejtette ki Szollár Domokos, a MOL kommunikációs igazgatója.

A szegedi MOL-Pick az energetikai cég elválaszthatatlan partnere, hiszen az algyői olajmezőn félévszázadra tekint vissza a kőolaj-kitermelés. A Videoton FC, vagy a MOL elit klubjához néhány napja csatlakozó Fehérvár AV19 jégkorongozóinak otthonául szolgáló Székesfehérvár közelében működik a százhalombattai finomító. A Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub, illetve a Szolnoki Vízilabda Sport Club (SC) támogatása melletti érvek egyike pedig az volt, hogy a régió szintén fontos szerepet tölt be a MOL kőolaj-kitermelését tekintve.

November 3. a szendvics világnapja. Ebből az alkalomból a MOL a kulináris élvezetek népszerűsítésére koncentrált, és saját sportválogatottját erősítő klubcsapatok meghatározó tagjait hívta meg egy gasztronómiai erőpróbára. A rendezvényen a már tradicionálisan a vállalathoz kötődő MOL-Pick Szeged színeiben Zubai Szabolcs, a Videoton FC képviseletében Juhász Roland mutatta meg, mit tud a konyhában. A barátságos versengésbe beszálltak az új szponzoráltak is. A Fehérvár AV19 hokicsapatából Kóger Dániel, a Szolnoki Olaj KK delegáltjaként Vojvoda Dávid, a Szolnoki Vízilabda SC mezében Nagy Viktorkötött kötényt magára.

A népszerű játékosok saját recept alapján dolgoztak, és különféle szendvics-remekművekkel lepték meg a meghívottakat. A más-más sportágak bajnokságaiban pályára lépő, illetve medencébe szálló csapatokat képviselő sportolókban az volt a közös, hogy mindannyian olyan sikeres klubokban játszanak, amelyek tagjai a cég elit-sportistállójának, MOL-csapatnak.

Zubai Szabolcs, a MOL-Pick Szeged játékosa nem meglepő módon téliszalámival vadította klubszendvicsét.

 

Közzétéve: 2017.11.06.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR