Már Plockban a csapat, újabb BL-feladat

Vissza
Már Plockban a csapat, újabb BL-feladat

Szerencsésen megérkeztünk Lengyelországba, Plockba, ahol szerdán 18 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában, az A csoportban, az 5. fordulóban lépünk pályára.

Bánhidi Bence rendbe jött, így visszakerült a keretbe, amelyből most Zubai Szabolcs és Pedro maradt ki, így ők nem tartottak velünk Lengyelországba. A 16 fős keret minden gond nélkül érkezett meg Plockba, szerencsére semmilyen csúszás nem volt, így ideális körülmények között utazhattunk.
 
Dmitrij Zsitnyikov számára lesz igazán különleges a szerda esti meccs, hiszen orosz játékosunk a Wisla csapatától igazolt hozzánk.
 
- Szerettem Plockban játszani, remek kis csapat és közösség jött össze. Gyors kézilabdát játszanak, remek közönségük van, erre kell felkészülnünk. Nem kérdés, hogy szegedi győzelmet várok, a meccsen nem lesz barátság. Élvezem a szegedi játékot, nagyon tetszik a város, a családom is nagyon szeret új otthonunkban. Kemény meccs lesz, mert a Plocknak is remek edzője van, és eddig elmaradtak a jó eredmények. Mi jó formában vagyunk, erre kell építenünk - nyilatkozta Dmitrij Zstinyikov.

A MOL-Pick Szeged kedd este a meccshelyszínen edz, szerdán 18 órakor kezdődik az összecsapás, amelyet a Sport1 TV élőben közvetíti.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2017.10.10.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR