16. PICK Utcai Futófesztivál

Vissza
16. PICK Utcai Futófesztivál

„Fussunk együtt az egészségünkért” a PICK Utcai Futófesztiválon – ez a vasárnapi rendezvény szlogenje. Idén 16. alkalommal kerül megrendezésre Csongrád megye egyik legnépszerűbb tömegsportrendezvénye, a Pick Utcai Futófesztivál.

Színes kísérőprogramok (bemutatók, kóstolók) és sport várja az érdeklődőket. A rendezvény évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, tavaly már 5900-an futották le a három táv egyikét.

A versenytávokat Juan Carlos Pastor, a MOL-PICK Szeged vezetőedzője és Herbert Gábor, a Pick Szeged utánpótlás szakmai igazgatója indítja majd el, a díjátadáson a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapatának néhány játékosa, továbbá a Szegedi Úszó Egylet Európa-bajnokai segítenek.

A programban a már jól ismert 3 táv szerepel idén is. 10 órakor rajtol el a profi futóknak szánt 6 km-es, 10.50-kor a 1,5 km-es családi csapat, végül 11.30-kor a nagy tömeget megmozgató 3,4 km-es táv. A nevezés az újszegedi sportcsarnokban történik csütörtökig 9 és 15 óra között, valamint pénteken 9 és 12 óra között.

Helyszíni nevezésre a verseny napján a Dóm téren felállított versenyközpontban nyílik lehetőség, reggel 8 órától az aktuális rajtot megelőző negyedóráig.

Közzétéve: 2017.10.03.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR