Hetes – hét kérdés Jonas Källmanhoz

Vissza
Hetes – hét kérdés Jonas Källmanhoz

Hetes címmel immár harmadik részünk következik. Hét kérdést teszünk fel csapatunk klasszisának, a svéd balszélsőnek, Jonas Källmannak.

– Mennyire volt fárasztó a Zágráb–Csurgó túra?

– Mivel mindkétszer nyertünk, így teljesen elviselhető volt az út. Ha azt vesszük, spóroltunk is, hiszen így nem kell elutaznunk Csurgóra. 

– A zágrábi 28–23-as győzelemre lehet építeni? 

– Mindenképpen! Mindkét győzelemből lehet erőt meríteni, és kell is. Szerencsére kedden pihentünk, szerdán az Anna fürdőben jártunk, így teljesen feltöltődtünk. Csütörtöktől pedig jönnek az edzések, megfelelően felkészülünk a vasárnapi BL-meccsre.

– Sokan a nyáron leírták az IFK Kristianstadot, hogy meggyengült, az elmúlt két fordulóban mégis remekül játszott. Honnan van ennyi svéd tehetség?

– Nagyon sok tehetséges játékos van Svédországban, akik remek mentalitással rendelkeznek. Talán ebben van a legnagyobb titok, hiszen vasárnapi ellenfelünknél is sok fiatal szerepel.

– Milyen érzés a honfitársaid ellen játszani?

– Mindig különleges, és ez így lesz most Szegeden is. Komoly meccs lesz! Sok svéd honlapot olvastam, ahol azt nyilatkozták az IFK játékosai, hogy nyerni jönnek Szegedre, szeretnék megszerezni első győzelmüket ellenünk. Nekünk itthon kötelező legyőzni őket, mert jobb csapat vagyunk. 

– Hogy van a családod?

– Nagyon jól érzi magát mindenki Szegeden. Az elmúlt időben volt egy kis betegség is, de a nagyobbik fiam már óvodába jár, amit nagyon élvez és szeret.

– Mit üzensz a szurkolóknak?

– Ez az idény első hazai BL-meccse. Nagyon fontos az a hangulat, amit a szurkolóink teremtenek, fontos, hogy minél többen legyenek a lelátón. Már az sokat jelent, hogy a melegítés alatt biztatnak bennünket, és meccshangulatot teremtenek. Ez nyomást gyakorol az ellenfélre, minket pedig feldob. 

– Nyerünk?

– Komoly kis meccs lesz, a Kristianstad sokat fut, így lesz iram, de nem lehet vitás, hogy itthon tartjuk a két pontot. Együtt, a szurkolókkal közösen ezt elérjük.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2017.09.28.

TOVÁBBI HÍREK

2019
01/22
Apáról fiúra 2.0 - Bajusz Brunó

A Bitola elleni edzőmeccsen először kapott szerepet Bajusz Brunó, legendás játékosunk, Bajusz Sándor gyermeke. A tehetséges játékos a balszélen játszhatott.

2019
01/21
Mézi összehozta a MOL-PICK-családot

A MOL-PICK-SZEGED, a Csak előre a Szegedi Kézilabdáért Egyesület és a Szegedi Sport és Fürdők Kft. közös szervezésében immár harmadik alkalommal rendeztük meg a Mézi-kupát. A négycsapatos viadalt a Sportolók/média együttese nyerte meg.

AZ ÖSSZES HÍR