Bajusz Sándor: jó eredményeket vár a csapattól

Vissza
Bajusz Sándor: jó eredményeket vár a csapattól

Bajusz Sándor igazi legendánk. Imádták a szurkolók, nem véletlenül került be minden idők legjobb szegedi csapatába. Az egykori balátlövő továbbra is szurkol nekünk, és amikor csak teheti, élőben drukkol a MOL-Pick Szegednek. Bajusz Sándorral beszélgettünk

– Azt várom ettől az idénytől – kezdte a beszélgetést Bajusz Sándor, a Pick Szeged egykori játékosa –, hogy a volt csapatom akár a bajnokságban, akár a kupában aranyérmes legyen. Képes rá, már tavaly is ott volt a közelében. Számomra ez a két fronton való harc jóformán fontosabb, mint a Bajnokok Ligája. Persze jó lenne, ha a nemzetközi porondon is emlékezetes idényt produkálnánk, bejutnák a legjobb négy közé, kivívnánk a jogot a kölni eseményen való részvételre. Nagy előny, hogy alig változott a csapat összetétele, bár egy irányítót mindig nagyon nehéz beépíteni, de Zsitnyikov remek játékos. 

Bajusz Sándor nagyon sok meccsünkön ott szurkol a lelátón. Bár már nem Szegeden él, amikor csak teheti, eljön, és szorít nekünk.

– Erős ellenféllel kezdünk, a Nantes remek csapat, nagyon magabiztosan verték a Paris SG együttesét, így iszonyatosan nehéz meccsel indul a BL-szezon.

Bajusz Sándor ott volt gyúrónk, Pióker Sándor búcsúztatásán is. Érdekesség, hogy Bajusz és Piki egyszerre lépett be a Pick Szeged öltözőjébe.

– Amikor megtudtam – zárta a beszélgetést a Pick egykori balátlövője –, hogy elhunyt Piki, nagyon szomorú lettem. Egy napig nem is igazán tértem magamhoz. A búcsúztatásán rengetegen voltak, ez is bizonyítja, hogy milyen jó ember volt, mennyien szerették. Nagyon sajnálom, hogy már nincs közöttünk.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2017.09.14.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/05
Kedden kezdődik a döntő 3. mérkőzésére a jegyértékesítés

Pénteken 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntéjének harmadik, mintent eldöntő mérkőzésére a PICK Arénában kerül sor. Jegyinformációk az árusítással kapcsolatosan.

2023
06/05
Pénteken jön a mindent eldöntő mérkőzés

34–27-es vereséget szenvedtünk a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsén a Telekom Veszprém otthonában, így péntek 20.30-kor a PICK Arénában következik a mindent eldöntő meccs.

AZ ÖSSZES HÍR