Csütörtökön irány Ausztria!

Vissza
Csütörtökön irány Ausztria!

Csütörtökön Ausztriába utazik a MOL-Pick Szeged, ahol péntektől a 21. Steirische Hanbaltag nemzetközi tornán szerepel. Az A csoportban két osztrák ellenfelünk lesz, az Union Juri Leoben és a Fivers Margareten.

Eddig két meccset játszottunk a felkészülés időszakban, és mindkettőt megnyertük. Előbb hazai pályán vertük 36-23-ra az Orosházát, majd a romániai Nagyszentmiklóson 34-18-ra a szerb Vojvodinát.

Vasárnap pihent a csapat, hétfő délelőtt azonban már edzés szerepelt a programban. Jó hír, hogy Matej Gaber is ott volt a foglalkozáson, a pénteken összeszedett sérülése rendbe jött.

Csütörtökön pedig irány Ausztria! Mivel a Vardar nemzetközi tornája elmaradt, így jött képbe az osztrák viadal, amelyet 21. alkalommal rendeznek meg.

Mi az A csoportba kerültünk, két hazai együttes ellen mérkőzünk. Pénteken 18 órakor Leobenben éppen az Union Juri Leoben lesz az ellenfelünk. Szombaton 11.30-kor az osztrák kupagyőztes, a Fivers Margareten ellen zárjuk a csoportküzdelmet (Bruckban lesz a meccs). Érdekesség, hogy a mérkőzések 2x25 percesek lesznek.

A papírformát ismerve minden esélyünk megvan arra, hogy elsők legyünk, így 19 órakor a B csoportból érkező horvát RK Nexe Nasice ellen csatázhatunk a döntőbe jutásért.

Vasárnap rendezik a helyosztót, Bärnbachban lesz a döntő, amely 18.30-kor kezdődik.

A tornán még a szlovén Velenje, a horvát PPd Zagreb és Szaud-Arábia nemzeti csapata vesz részt. 

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2017.08.14.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR