A szezon első edzőmeccse

Vissza
A szezon első edzőmeccse

Elérkezett a 2017-18-as szezon első felkészülési mérkőzése. Ma 18 órától az újszegedi sportcsarnokban az Orosházát fogadjuk. A találkozóra a belépés ingyenes.

Utoljára tizenkét hete játszott mérkőzést a MOL-Pick Szeged, akkor a bajnoki döntő második felvonását nyertük meg itthon 30–27-re a Veszprém ellen.

Ma két új igazolásunkkal a fedélzeten az Orosháza lesz az ellenfél. Az összecsapás előtt újból érkeznek a pályára klubunk dicsőségeit jelképező zászlóink, majd többek között a két új fiú, Zsitnyikov és Sigurmannsson.

A 2016-17-es idényt az Orosháza a hetedik helyen zárta a K&H férfi kézilabdaligában. Az újszegedi sportcsarnokban 36–22-re, míg idegenben 37–24-re győztünk ellenük.

Érdekesség, hogy az előző szezont is az Orosháza elleni edzőmeccsel indítottuk, akkor 34–25-re nyertek Szergej Gorbokék.

Az Orosháza kispadján a Pick Szeged egykori irányítója, Buday Dániel ül. Nem volt nagy játékosmozgás idén a viharsarkiaknál, mindössze kettő kézilabdázót igazoltak, négyen pedig távoztak.

Érkezett: Gyene Norbert (jobbszélső, Telekom Veszprém), Stranigg János (balátlvő, Mors-Thy Handbold).

Távozott: Miklós Gergő (kapus, Veszprémi KKFT), Komporály Attila (jobbszélső, visszavonult), Oláh Tamás (Ferencváros), Tárkányi Bence (balszélső, Vác).

Az orosháziak strandkézilabda-csapata az elmúlt hétvégén megvédte bajnoki címét a balatonboglári döntőben a Salgótarján ellen. A győztes együttesben Buday Dániel tanítványai közül hárman szerepeltek: Pásztor Máté, Gyene Norbert és John András.

Fontos információ, hogy az Orosháza elleni mérkőzés előtt 16 órától a sportcsarnokban is lesz bérletárusítás.

– Becsei Dávid – 

Közzétéve: 2017.08.09.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR