Három játékosunk elköszönt

Vissza
Három játékosunk elköszönt

Szombaton három játékosunk elköszönt a MOL-Pick Szeged csapatától. Sandro Obranovic, Bóka Bendegúz és Urh Kastelic a következő szezonban már máshol szerepel.

Mindhárom játékostól azt kérdeztük, mi maradt meg nekik a szegedi időszakból?

Sandro Obranovic: – Az edző! (mondta nevetve). Sokat kaptam Szegedtől, sokat fejlődtem, tanultam, amit a későbbiekben hasznosítani tudok majd a játékomban. Jól éreztem magam az egy év alatt, nem tettem le arról, hogy egyszer még a Pick játékosa legyek. Köszönök mindent, a szurkolók szeretetét, a játékosok barátságát, az edzők munkáját, a klubnak pedig, hogy itt játszhattam!

Bóka Bendegúz: – Biztos jó emlékkel gondolok majd vissza, hogy itt játszhattam. Sajnálom, hogy idény közben jött az a sérülés, ami miatt sokat kellett kihagynom, így nem tudtam bizonyítani, hogy helyen van a csapatban. Egy remek városban, egy remek csapatban játszhattam! Köszönöm!

Urh Kastelic: – Rövid időt voltam itt, de nagy hatással volt rám, ami Szegeden körülveszi a kézilabdát. Remek közösség a MOL-Pick Szeged, igazi család, jó volt itt lenni. Visszatérek-e? Ez csak rajtam múlik, ha úgy teljesítek, ha jól védek, akkor lehetek még a csapat tagja. Köszönöm, hogy megtapasztalhattam azt, hogy milyen egy Európában is jegyzett klubban szerepelni.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2017.05.30.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR