Bodó Richárd: bármi megtörténhet

Vissza
Bodó Richárd: bármi megtörténhet

A francia sztárcsapat, a Paris Saint-Germain ellen játszunk a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az első találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik (élő: Sport1, delmagyar.hu, Rádio88) az újszegedi sportcsarnokban, ennek apropóján beszélgettünk a MOL-Pick Szege

Hogy érzed, kiheverte már csapat a Veszprém elleni drámai vereséget?

Nehéz volt kiheverni, mert nekem például ez volt az első, hogy ilyen kiélezett mérkőzésen veszítsek. Beszélgettünk a többiekkel azóta erről, többeknek viszont már nem ez volt az első alkalom. Azért volt nehéz feldolgozni, mert úgy éreztem, megnyerhetjük a mérkőzést, de minimum eljutunk a szétlövésig. Sajnos az utolsó szituáció tényleg jogos hétméteres volt, amelyet értékesítettek, így a Veszprémé lett a kupa. A bajnoki döntőben visszavághatunk majd nekik, amire minden esély megvan, hiszen kiváló csapatunk van Szegeden és Pastor is jól felkészít minket mindig. A Míster azt kérte, hogy töröljük ki az emlékezetünkből a kupadöntőt, de ne felejtsük el. Ezen a héten már a PSG-re készültünk, mivel ellenük játsszuk a következő fontos találkozónkat, rájuk koncentrálunk teljesen.

Vasárnap a bivalyerős PSG lesz az ellenfelünk. Mivel lephetjük meg őket?

Ezen a héten kizárólag csak rájuk készültünk. Minden reggel videóztuk a játékukat, elemeztük, hogy védekezésben és támadásban hogyan tudnánk őket megállítani. Nincs mitől félnünk, nekik megyünk és egy szép álmunk válhat valóra, ha nyerünk. Ha ez sikerül, akkor a visszavágón bármi megtörténhet, mivel a tét a kölni final fourba jutás.

Mi az a plusz, amivel megfoghatóak a franciák?

Fel kell vennünk a ritmusukat, de néha lassítani kell a játékukat, mivel a jó védekezésükből sok lerohanást szoktak vezetni, de rendezett fal ellen is gyorsan képesek helyzetet kialakítani. Ahhoz, hogy meglepetést okozzunk, kiváló védekezésre és kapusteljesítményre lesz szükségünk.

A spanyol játékrendszernek mennyire feküdhet a francia?

Alapvetően minden csapat ellen fekszik ez a szisztéma, mivel Juan Carlos Pastor mindenki ellen kitalál valami okosságot. Ezt próbáljuk megvalósítani, és reméljük sikerülni fog.

A PSG kapuját a világ egyik, hanem a legjobb hálóőre, Thierry Omeyer őrzi. Lehet ellene készülni? Szoktál külön videózni a kapusokról?

Minden mérkőzésre szoktam videózni, legyen az BL-, bajnoki vagy kupameccs. Szeretném a legjobb formám nyújtani és minél hamarabb elsajátítani azt, amit a Míster kér tőlem. Omeyer váltótársa, Skof is kiváló kapus.

A vasárnap 17 órakor kezdődő PSG elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésen totális telt ház lesz az újszegedi sportcsarnokban.

Szerencsére nagyon jó szurkolótábora van a MOL-Pick Szegednek. A hazai Bajnokok Ligája –összecsapásokon mindig telt ház volt eddig. Amikor pedig bajban voltunk, buzdításukkal tudtunk kijönni a gödörből, ami jól esik mindig minden játékosnak. Annak pedig külön örülök, hogy a PSG ellen totális telt ház lesz, még több szurkolóval, mert ilyen fantasztikus hangulatban mindig jó pályára lépni.

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2017.04.21.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR