Herbert Gábor az új utánpótlás szakmai igazgató

Vissza
Herbert Gábor az új utánpótlás szakmai igazgató

A nyártól (július 1-jétől) Herbert Gábor veszi át a Pick Szeged kézilabdacsapata utánpótlásának irányítását. A 70-szeres válogatott játékos eddig az U13-as csapat trénere volt. Az eddigi vezető, Velky Mihály visszaköltözik a Balaton partájára, és Veszprém

– Nagyon örültem a felkérésnek – kezdte a beszélgetést a Pickkel magyar bajnok és kupagyőztes egykori beállós –, ami először váratlanul ért. Sokat gondolkodtam a lehetőségen, és mivel komoly kihívásnak tartom a lehetőséget, így elvállaltam a munkát. A klubvezetés, a vezetőedző, Juan Carlos Pastor teljes mellszélességgel mellettem áll, a Misterrel már sok mindenről egyeztettünk, de teljesen szabad kezet kapok. A terveimet szeretném véghezvinni, megvalósítani. Érdekes eddig a pályám, hiszen voltam játékos és még vagyok is, dolgoztam edzőként, most pedig vezetőként tevékenykedem tovább. Minden trénerrel leülök majd beszélgetni, hogy megismerjék a terveimet, miként képzelem el az egyre nagyobb Pick Szeged-utánpótlás működését.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2017.04.12.

TOVÁBBI HÍREK

2023
09/26
Mackovsek: A Szeged nagy klub, így kell hozzáállnunk a csoportmeccsekhez

Ha nem kézilabdázna, a teniszben próbálná ki magát legszívesebben Borut Mackovsek, csapatunk 31 éves szlovén átlövője, aki nem csupán az Aalborg elleni szerdai BL-meccsről, de a hobbijáról és a gyermekeiről is beszélt. Interjú.

2023
09/26
Szurkolói információk az Aalborg elleni BL-meccsre

Szurkolói információk az Aalborg elleni BL-meccsre.

AZ ÖSSZES HÍR