Szerdán Csurgón játszunk

Vissza
Szerdán Csurgón játszunk

Szerdán 18 órakor a Csurgói KK otthonában lépünk pályára a K&H férfi kézilabda liga 21. fordulójában. A héten pénteken 18 órakor itthon az Egert fogadjuk, míg másnap Cegléden játszunk bajnokit.

Az ősszel 30-23-ra nyertünk a Csurgó ellen hazai környzetben, azon a meccsen Thiagus Petrus és Mario Sostaric 6-6 gólt szerzett, míg Bodó Richárd ötször vette be az ellenfél kapuját.

Szerdán hosszú idő után újból Csurgón játszunk, a Somogy megyei csapat csarnoka immár elkészült. Kedden délután útra kelünk, az éjszakát Nagyatádon töltjük. Ez bevett szokos, hogy mindig egy nappal hamarabb megyünk el. Hétfőn pihentünk, kedden egyet edzettünk.

Komoly kis hét lesz, hiszen pénteken 18 órakor itthon fogadjuk az Egert, majd másnap Cegléden szerepelünk. Sűrű a program, de a jövő héten csak egy feladatra kell koncentrálnunk, méghozzá a debreceni magyar kupa négyes döntőre. Az elődöntőban nagypénteken a Tatabánya lesz az ellenfelünk, míg másnap a helyosztókat rendezik. 

A szerdai meccsünkről a delmagyar.hu a helyszínről szöveges online tudósítással számol be, csapatunk Facebook-, Twitter és Snapchat-oldala pedig részeredményekkel, fotókkal is videókkal jelentkezik. 

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2017.04.04.

TOVÁBBI HÍREK

2023
09/22
Borítsuk kékbe a PICK Arénát

Szeptember 27-én (szerda) 18.45-kor a Bajnokok Ligája 3. fordulójában a dán Aalborg csapatát fogadjuk a PICK Arénában. Borítsuk kékbe a PICK Arénát!

2023
09/22
Nincs megállás, szombaton irány Veszprém

Szombaton 18 órakor a K&H férfi kézilabda liga 4. fordulójában a Fejér B.Á.L. Veszprém otthonában lépünk pályára.

AZ ÖSSZES HÍR