A legkevesebb gólt kaptuk a csoportban

Vissza
A legkevesebb gólt kaptuk a csoportban

A Bajnokok Ligája tizenegyedik fordulójában a B csoport listavezetője látogat az újszegedi sportcsarnokba. Szombaton 17 óra 30 perctől (tévé: Sport1) a MOL-Pick Szeged vendége a Vardar Szkopje lesz. Ennek apropóján a nyolcasunk eddigi történéseit vettük g

Tíz forduló után kiélezett küzdelem folyik a B csoport csapatai között. Mi sem jelzi jobban ezt, mint hogy papíron még az ötödik helyen álló Meskov Bresztnek is esélye lehet a csoportelsőségre. A Vardar és a Kielce 14-14 pontot, a Szeged és a Löwen 13-13, míg a fehéroroszok 11-et gyűjtöttek. Ezek alapján lehetetlen megjósolni a végső sorrendet négy körrel a zárás előtt.

Ahogyan a csoport elején, úgy a végén is nagy a tülekedés. Az utolsó, még továbbjutást érő hatodik pozícióra a Kristianstad, a Celje és a Zagreb pályázik. Jelenleg a svédek foglalják azt el hat ponttal, míg a szlovénok öt, a horvátok négy egységet szereztek eddig.

A MOL-Pick Szeged BL-mérlege a 2016/17-es szezonban tíz összecsapáson hat győzelem, egy döntetlen és három vereség. Rögtön pontszerzéssel indítottuk az idényt hazai pályán a Löwen ellen (28–28), majd Zágrábban szereztük meg első győzelmünket (24–26). Sajnos a Kielcével szemben alulmaradtunk itthon, a mérkőzés végén hibáinkat jól kihasználó lengyelek 29–27-re nyertek. A negyedik fordulóban kiválóan kézilabdáztunk a Vardar otthonában. Végig szoros volt a meccs, de a szegedi pontszerzés elmaradt (30–27).

A B csoport állása:

1. HC Vardar 10 7 0 3 296 : 268 (28) 14
2. KS Vive Tauron Kielce 10 7 0 3 294 : 276 (18) 14
3. MOL-Pick Szeged 10 6 1 3 275 : 254 (21) 13
4. Rhein-Neckar Löwen 10 6 1 3 281 : 276 (5) 13
5. HC Meshkov Brest 10 4 3 3 281 : 278 (3) 11
6. IFK Kristianstad 10 2 2 6 271 : 297 (-26) 6
7. RK Celje Pivovarna Lasko 10 1 3 6 277 : 302 (-25) 5
8. HC Prvo plinarsko drustvo ... 10 2 0 8 241 : 265 (-24) 4

 

Ezután következtek a papíron kötelező győzelmek. A Breszt ellen kezdtük sikersorozatunkat (24–22), majd Celjében (25–31) és Kristianstadban folytattuk (21–29). Itthon sem engedtünk ki, legyőztük a svédeket (33–28) és a szlovéneket (27–22) is, így előkelő pozícióból várhattuk a tavaszi nyitányt.

Az elmúlt héten viszont fájó vereséget szenvedtünk idegenben a Meskov Breszt ellen, azonban a továbbjutó helyek messze nem dőltek még el. A német Rhein-Neckar Löwen legyőzte a Kielcét, így e két eredménnyel tovább sűrűsödött a tabella első fele.

Tíz forduló után a B csoport legjobb védelmével a MOL-Pick Szeged büszkélkedhet. A Pastor-alakulat kapta a legkevesebb gólt eddig, 254-et. Csapatunk játékának egyik legfontosabb eleme a védekezés. Thiagus Petrus hiányában szerényebben működött az Fehéroroszországban, de a Vardar ellen brazil játékosunkkal vagy nélküle, de stabilizálni kell a védőfalat a győzelem érdekében. Ebben a szezonban a legtöbb találatot éppen szombati ellenfelünk, a Vardar Szkopje lőtte ellenünk, harmincat.

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2017.02.15.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/20
Nagy Martin: továbbra is OTP Bank - PICK Szeged

Klubunk 2025. június 30-ig meghosszabította szerződését kapusunkkal, Nagy Martinnal.

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

AZ ÖSSZES HÍR