Úton a csapat Bresztbe

Vissza
Úton a csapat Bresztbe

Csütörtökön magyar idő szerint 18 óra 30 perctől Bajnokok Ligája-mérkőzést játszunk Fehéroroszországban, Bresztben. Minden rendben, csapatunk reggel 6 órakor indult el Szegedről a csapatbusszal a ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtérre.

Késünk, de úton vagyunk Bresztbe. Repülőgépünk, amelyen csak mi utazunk, az eredeti tervek szerint 10 órakor indult volna, de Bresztben olyan intenzív havazás van, hogy későbbre halasztották indulásunkat. 11.30-kor végül elindulhatott különgépünk.

Juan Carlos Pastor vezetőedző elégedett a fiúk e heti edzésmunkájával, mindenki átérzi a találkozó fontosságát. Amennyiben győzelemmel térünk haza, akkor olyan pozícióba kerülhetünk, amely azt jelenthetné, hogy a nyolcaddöntőben hazai pályán vívhattjuk a visszavágót valószínűleg.

Szombaton a Mezőkövesd elleni bajnokinkon kisebb sérülés miatt nem lépett pályára Sandro Obranovic, José Manuel Sierra, Bóka Bendegúz és Thiagus Petrus. Jó hír, hogy Obranovic és Sierra már ott lesznek Fehéroroszországban, de Petrus és Bóka nem tarthatott az együttessel, így Stefan Sunajko került a meccskeretbe.

Helyi idő szerinte 20 órakor edz ma a csapat (Magyarországon 18 óra), valamint csütörtök délelőtt is szerepel a programban egy tréning Juan Carlos Pastor, Marko Krivokapics és Fekete Róbert vezetésével.

–Jól dolgoztak a fiúk, érzik, tudják, hogy fontos meccs vár ránk. Kulcs lesz a védekezés, a megfelelő ritmus. Remek csapat a Breszt, jó lövőkkel, remek beállóssal. A filozófiánk nem változik: mindig a következő meccset akarjuk megnyerni nyilatkozta Juan Carlos Pastor a delmagyar.hu-nak.

A MOL-Pick Szeged túrájáról a delmagyar.hu útinapló formájában számol be. A csütörtöki összecsapást a Sport1 élőben közvetíti.

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2017.02.08.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR