Kezdődik a BL, irány Breszt

Vissza
Kezdődik a BL, irány Breszt

Húszgólos győzelemmel kezdtük a 2017-es évet hazai pályán a K&H férfi kézilabda ligában a Mezőkövesd ellen. Ezen a héten már a Bajnokok Ligája küzdelmei is elindulnak, csapatunk szerdán kel útra Fehéroroszországba, hogy csütörtökön magyar idő szerint 18 ó

A fehérorosz csapat már javában készül a MOL-Pick Szeged elleni találkozóra. Hivatalos honlapjuk különleges napként hirdeti a meccsidőpontját. Ennek két oka van: éppen ezen a napon született 80 éve az egykori fehérorosz szövetségi kapitány, Anatolij Petrovics Meskov, akiről az együttes a nevét kapta. Rá fognak emlékezni az összecsapás előtt és után. A másik ok pedig maga a mérkőzés. Amennyiben nyernének a hazaiak, szinte már biztos továbbjutnának az egyenes kieséses szakaszba.

A szezon legrosszabb játékaként jellemezte a Celje elleni hétvégi SEHA-ligás találkozót Szergej Bebesko edző, miután a Breszt 29–27-re kikapott Szlovéniában.

A Szegedhez hasonlóan a Bresztnek is hét kézilabdázója vett részt januárban a franciaországi világbajnokságon. Rutenka, Silovics, Sumak és Jurinok a fehéroroszokkal, Pesic a horvátokkal, Dzsamali a magyarokkal, Atman pedig az oroszokkal. Utóbbi még a csoportkörben megsérült, így játéka kérdésesnek látszik ellenünk.

A szegedi mérkőzést az ötödik fordulóban éppen az október 23-i nemzeti ünnepen játszottuk. Akkor 24–22-re nyertünk, megszerezve azzal első hazai, összességében a második győzelmünket a Bajnokok Ligájában.

A BL B csoportjának állása:

1. Kielce         9          7          0          2          269–248          (21)     14

2. Szeged        9          6          1          2          252–229          (23)                   13

3. Vardar        9          6          0          3          271–248          (23)     12

4. Löwen        9          5          1          3          253–251          (2)       11

5. Breszt         9          3          3          3          256–255          (1)       9

6. RK Celje     9          1          3          5          250–274          (-24)    5

7. Zagreb        9          2          0          7          221–240          (-19)    4

8. Kristianstad  9          1          2          6          243–270          (-27)    4

Csapatunkat tizennyolcan kísérik el Szegedről, hogy az év első Bajnokok Ligája-mérkőzésén biztathassák a kedvenceket. A fehérorosz szimpatizánsokkal remek kapcsolatot ápolnak, a breszti hívek már várják őket.

Az idei a harmadik alkalom, hogy a BL csoportkörében összekerültünk a Meskovval. Eddig öt tétmérkőzést játszottunk ellenük, mindet megnyertük. A legnagyobb különbséggel 2007 novemberében, amikor 33–24-re múltuk felül őket Danijel Andjelkovics és Valentin Ghionea (7-7 gól) vezérletével.

Kétszer is összemértük erőnket Szergej Bebesko tanítványaival 2016-ban. Először a VI. Kanizsa-kupán, ahol nagyszerű mérkőzésen 22–20-as sikerünkkel elhódítottuk a felkészülési torna trófeáját. A második összecsapáson is két találat volt a különbség a javunkra, a BL-ben 24–22-vel zárult a találkozó az újszegedi sportcsarnokban.

A Meskov Breszt – MOL-Pick Szeged BL-találkozót a Sport1 Televízió élőben közvetíti, míg a delmagyar.hu szöveges tudósításban számol be róla, a helyszínről.

- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2017.02.07.

TOVÁBBI HÍREK

2019
03/24
BL: nyertünk Plockban, kétgólos előny a visszavágóra

10–10-es félidő után 22–20-ra nyertünk az Orlen Wisla Plock ellen a VELUX EHF Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így kétgólos előnnyel várhatjuk a jövő vasárnapi visszavágót.

2019
03/23
Megérkeztünk Plockba! Meccsre fel!

Csapatunk szerencsésen megérkezett Plockba. Vasárnap 16 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában lépünk pályára. Tét a legjobb nyolc közé jutás, a visszavágót jövő vasárnap rendezik.

AZ ÖSSZES HÍR