Ismerkedjünk meg a Csurgóval

Vissza
Ismerkedjünk meg a Csurgóval

Az utolsó hazai mérkőzésünket játsszuk ma 18 órától 2016-ban a Csurgó ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Ahogyan azt már hirdettük, a kezdés előtt lesz plüssdobálás, a belépő pedig 200 forintba kerül.

A mai összecsapáson kívül még három megmérettetés vár a Pastor-csapatra idén. Balatonfüreden december 9-én lépünk pályára, majd másnap a bajnokságba nem beleszámítva a juniorválogatott lesz az ellenfelünk Balatonbogláron. Az esztendőt a Grundfos Tatabánya otthonában zárjuk az NB I-ben, december 16-án.
 
Mai ellenfelünk, a Csurgó, nyáron több kulcsjátékosát is elvesztette, majd szezonközben jött a végsőcsapás számukra. Herbert Gábor a civil életét tervezve a másodosztályban vitézkedő Algyőbe igazolt. Mindössze egy esztendőt töltött a Somogy megyeieknél Székely Márton kapus és Filipe Mota irányító. Előbbi Tatabányán, utóbbi a spanyol Anaitasunánál folytatta a pályafutását. Távozott még Darko Dimitrievszki a Metalurg Szkopjéba, Gebhardt Ádám és Josip Pazin pedig a Sport36-Komlóba. A balszélső Nagy Máté 2009 óta erősítette a csurgóikat, ettől az idénytől pedig a Ferencváros alkalmazásába állt.
 
Az érkezők oldalán hét játékos neve szerepelt. Aleh Asztraspkin a Meskov Breszttől érkezett kölcsönbe, de már az előző idényt is Magyarországon töltött, szintén kölcsönben, Vácott. Mota helyét Borut Oslakkal igyekeztek feltölteni a vezetők. A szlovén irányító játszott Celjében, de 2011 óta folyamatosan a francia férfi kézilabda-bajnokságban kézilabdázott. Az egykori győri gólkirály, Halász Levente, Spanyolországból tért haza a Csurgó hívószavára. Herbert Gábort a védelemben egy portugál játékossal, Álvaro Rodriguessel pótolták. Bojan Radjenovics a PLER-től, Balogh Tibor a Mezőkövesdtől érkezett vissza kölcsönből.
Október 28-án jelentette be a klub, hogy a csapat egyik legjobb játékosát, a jobbátlövő Stefan Cavort a Bundesligás Wetzlar kivásárolta a szerződéséből. Helyére a Csurgó nem igazolt senkit.
 
A Somogy megyeiek eddig tíz mérkőzést játszottak az NB I-ben. Hat győzelem, két döntetlen és két vereség az eddigi mérleg. Utolsó összecsapásukat vasárnap a Tatabánya ellen játszották hazai környezetben (19–19). Eddigi két vereségüket a Veszprémtől és a Balatonfüredtől szenvedték el, míg a Tatabánya mellett a Komlóval is ikszeltek. Ezen eredmények alapján a tabella negyedik helyét foglalják el.
 
A Csurgó házi góllövőlistáját Aleh Asztrasapkin vezeti negyvenhét góllal. Őt követi Radjenovics harmincnégy, míg Oslak huszonhét találattal.
 
Átigazolások a 2016/17-es szezon előtt:
 
Érkezett:
Borut Oslak (irányító, Chartres MHB), Halász Levente (balátlövő, BM Guadalajara), Varjú Martin (jobbszélső, Telekom Veszprém U23), Bojan Radjenovics (balszélső, PLER-Budapest kölcsönből, vissza), Balogh Tibor (kapus, Mezőkövesdi KC, kölcsönből vissza), Aleh Asztrasapkin (jobbátlövő, Meskov Breszt), Álvaro Rodrigues (védekező, Palma del Rio)
 
Távozott:
Herbert Gábor (beálló, FKSE Algyő), Székely Márton (kapus, Grundfos Tatabánya KC), Gebhardt Ádám (jobbszélső, Sport36-Komló), Darko Dimitrievszki (balátlövő, RK Metalurg Szkopje), Josip Pazin (jobbátlövő, Sport36-Komló), Filipe Mota (irányító, Helvetia Anaitasuna), Nagy Máté (balszélső, Ferencváros), Gábriel Vadkerti (irányító, ?)
 
A Csurgói KK 2016/17-es játékoskerete:
Kapusok: Bartucz László, Balogh Tibor, Balogh Ákos
Jobbszélsők: Hornyák Péter, Varjú Martin
Jobbátlövők: Aleh Asztrasapkin
Irányítók: Borut Oslak
Beállók: Gafar Hadziomerovic, Pordán Bálint, Iulian Jerebie
Balátlövők: Faluvégi Rudolf, Halász Levente, Jakub Mikita
Balszélsők: Gazdag Tibor, Bojan Radjenovics, Hanusz Egon
Védekező: Álvaro Rodrigues
Vezetőedző: Sótonyi László
 
- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2016.12.06.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR